Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

gyón meghajlott a háta, senki nem tudta, miért, volt, aki azt mondta: a gondok teszik — de ez csak amolyan szép anekdotaszámba menő megjegyzés volt. Erre is szüksége van az embereknek, hogy el tudjanak igazodni az életben.

György barát most mindenesetre a sütőtökkel volt elfoglalva leginkább. „Ha így elmerül valamilyen konyhai foglalatosságban, akkor nagyon gondolkodik valamin” — a belső szolgák tisztában voltak ezzel, de mégsem került ki ez az intimitás a falakon kívül.

Harsogott a kés alatt a kerek, gerezdekre vágott, zöldessárgától egészen az érett sárgáig sokféle árnyalatot mutató súlyos termés. György barát maga elé helyezte az újabb sütőtököt, előbb lemosta a külsejét, amit a finnyások nem tettek meg, ő a héját is megette, ezért kellett lassú melegben átsütni, s ilyenkor a tűzhelyet is maga táplálta, hogy a kemence a legalkalmasabb hőfokot adja.

Két részre billent a vágás után a sütőtök, ujjaival kimerte közepéből a magvakat, a termés szálai sűrűn belekapaszkodtak, de nem bánta; hosszan bajmolódott ezzel, majd amikor a véres cafatra emlékeztető belsőséget aprólékosan és gondosan kirakta egy tálba, gerezdekre szeletelte a tök testét. Ráhelyezte őket a vaslapra, majd az egészet betolta a sütőbe. Belenézett a tűztérbe, „most két vastagabb hasábot igényel”, majd nekilátott, hogy vízzel felöntve az edényt, különválassza a sütőtök szálaitól a magvakat. Hosszadalmas munka volt, nem akart egyetlen magot se elveszíteni. Amikor végzett ezzel, a magokat szétszórta egy deszkalapon, hagyta egy ideig, majd egy konyhai ruhával fölszívta róluk a vizet. Aztán a tűzhely közelébe helyezte az egészet, hadd száradjanak. Közben hallani lehetett, amint buggyant már az egyik gerezd odabent, ontotta az illatát. S ez az illat fölszállt a konyhában.

A magvak szikkadtak, már szinte pörögtek a deszkalapon. „Micsoda gazdagság — nézte —, az élet micsoda gazdagsága!” S arra gondolt, mindenben ilyen gazdagságot nyújt az élet, csakhogy az ostoba ember nem veszi észre.

Nem remélte, hogy a következő tavasszal ő maga ülteti el majd a magvakat — egyáltalán, él-e még akkor? —, de talán akad valaki; vagy ha nem, akkor is, meg kell menteni az élet kínálatát.

Meg kell menteni az élet kínálatát. S már nem a sütőtökre gondolt, hanem arra a szörnyűséges, ám mégis szépséges világra, amely körülvette.-43 159 K-