Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

ideje: a püspökgyilkosságot már senki nem nyelte le, kiszakadt minden addigi indulat gátja. Félretették a józan mérlegelést: Grit- tit a török helyezte a helytartó király felügyeletére, s Ibrahim nagy- vezír — és mindenekelőtt saját zsebe — hasznára dolgozott, igaz, időközben Ibrahim alól odahaza kirúgták a hatalom székét.

Gritti Meggyes városába menekült, s amikor végképp szorult a hurok, megpróbált menekülni, de utolérték... és a végjáték az ismert történelmi forgatókönyv szerint következett: egyszerűen bizony agyonverték. Gyilkosai heveny tüzükben azt gondolták, ezzel valamit is megoldanak — ha ez nem sikerülhetett is, indulatuk elviselhetetlen feszültsége valamelyest kisült.

De még mielőtt ez bekövetkezett volna, Budát megtámadta Ferdinánd csapata, az öreg Roggendorf tábornok parancsnoksága alatt. A támadás egyszerre bizonyult komédiának és szomorújátéknak. Ostromlók és ostromlottak jöttek-mentek, aki bent volt, másnap már a falakon kívül került, s aki a támadókkal jött, egyszeriben védővé változott.

Miféle ostrom volt ez? Senki nem tudja, támadjon-e, s ha igen, kit? Védekezzen-e, de ki ellen? Egyáltalán: komolyan vegyék-e, vagy csak komédiás mókának tekintsék, amit a zűrzavar és az egyéni érdek dramaturgiájának engedelmeskedve el kell játszaniuk? így tért vissza Török Bálint — ha ugyan visszatérésnek nevezhető, miután éppen ő rabolta ki nem sokkal korábban János király lippai várát, most meg nemes hűséget esküdött. A hűség olcsó árucikké változott.

„Mit tegyek?” — kérdezte János király, aki már kezdett megté- bolyodni ebben a kiismerhetetlen huzavonában.

György barát, még mindig amolyan utolsó ember az udvari méltóságok között, száraz-gúny osan, mégis szánalmasan csak any- nyit mondott: „Annyira kell értékelni a hűséget, amennyire az akaratot.”

Csakhogy az akaratot, a hűség hitelesítőjét aligha lehetett látni és mérni. így továbbra is minden bizonytalanságban maradt.

A király — miután már végképp nem bírta a feszültséget — a támadáskor elkapott és megölt urak fejét odatétette az étkezőasztala szélére, szépen, sogában, étvágya így vadul szétterjedt, s egymás után kérdezgette a merev szemeket: „Te is elárultál?” „Ellenem fordultál?” „Nem tettem neked elég sok jót?”-S3 149 E-