Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

Ez már a mélység. S hogy még fokozódjék a hangulat, megérkezett a pápai döntés: a törökkel való egyezkedése miatt János királyt a pontifex maximus kitagadta az Egyházból.

A király lelkét féltő ember volt. Előtte a gusztustalan fejek - lehet így vacsorázni? —, benne meg a tehetetlen rettegés: merthogy mi jő azután...? — „Végtére is ez minden földi küzdelem hegyére tűzött kérdés.”

Hívatta a barátot, elkeseredésében kárörvendést zúdított rá: „Kiátkoztak engem, kiátkoztak, elpusztulok a bűnben, oda a hitem, de te, barát, te sem menekülhetsz, mert mellettem vagy, ugyanúgy veszendőbe kerülsz, együtt égünk — s ha már együtt pusztulunk, mégsem annyira rettenetes.”

Újabb pohár bor, merev mozdulat, majd hirtelen a király lelökte az egyik hullafejet; tompán koppant a kövön. Aztán csönd. Mondjon már valamit, csináljon valamit ez a barát, toporzékolt a királyi benső, de még mindig semmi. Nem azért, mintha György barát gondolkodott volna, mitévő legyen, miféle szavakat rágjon hangosra — nem, ebben az ostromnak, az indulat ostromának nevezett szörnyű tébolyban fájt neki minden látvány. S a fájdalom — ha kihűti az emberben az érzést — némává tesz.

Aztán mégis néhány szó. Csak ennyi:

„Ez nem a hitről szól, ez ostoba politika. A pápa azért közösítette ki a királyt, amit maga is elkövetett.” Merthogy valóban alkudozott a török szultánnal a Habsburgok hatalmának visszaszorítása érdekében.

György barát elindult kifelé.

„Hová megy?” — kapaszkodott utána Zápolya.

„A hűségem után.”

Mintha felszállt volna a köd a lelkekről. Rézsűt tűzött rájuk a nap, ajég néhány napja megtört, s talán éppen erre a törésre vártak már régen, hogy beteljesedjék. Február végén később sötétedett — nem, az emberek a bizakodásuknak engedve inkább azt mondogatták: későbbi óráig marad velük a világosság.

Sokféle magyarázat hallatszott, még több találgatás és mérlegelés öltött testet; de nem hiányzott a reménykedés sem. Titokban tartották a tárgyalásokat, olyan titokban, mint lenni szokott: csak az nem tudott róla, aki nem akart. Folytak a már jó egy évtizede re150 K-