Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

sen, de úgy látta, már sehol, semerre nincs kiút. S meghalni rettenetes, különösen ha még nem olyan idős valaki, hogy belefáradjon az életbe — minden hittel együtt is rettenetes.

Ebbe bele lehet bolondulni — így állt ott ez az ember, megroggyant lábbal, mint aki képtelen felfogni, mi történt vele, hová keveredett.

Ez az ember Nádasdy Tamás, Budavár parancsnoka volt.

Nádasdy hűséget esküdött Ferdinándnak, s ilyen minőségében irányította a vár védelmét. Amikor a törökök már jócskán meggyötörték a várfalakat, Ferdinánd zsoldosai hajlottak rá, hogy elfogadják a törökök megadásra szólító ajánlatát: fegyverletétel, szabad elvonulás, et cetera, s nem lehet tudni, a zsoldosok ennyire naivak voltak-e, hadi- és történelmi tapasztalat nélkül, hogy hittek az ilyen átlátszó ígéretnek, vagy minden mindegy alapon, de véget akartak vetni ennek a rettenetes állapotnak. Nádasdy — ennyi bátorságot és elkötelezettséget meg kell adnunk neki — igyekezett ellenállni: nem, nem! Mire a zsoldosok bezárták egy vastag falú, vastag ajtóval záródó szobába. Itt érte az első „elérkezett a vég” élmény, de a zsoldosok hagyták, s elfogadták a török ajánlatát.

Mondanunk sem kell, lefegyverezte, s összegyűjtötte őket a török, „már csak a szultán aláírásával ellátott elbocsátó iratra várunk”, szólt a hitegetés, majd egyszerűen lekaszabolták őket, a hadijognak és a hadviselés erkölcsének nem túl fényes dicséretére.

Miután így szépen elfoglalták a várat, s a törökök rátaláltak Nádasdyra, levezették őt a Duna-partra, hogy agyonütését másra bízzák, nevezetesen János királyra.

Ez a döntés már politikai színezetet nyert, a megaláztatás újabb stációját jelentette. Ha János, szultáni alattvaló (király) maga végez a maga köreiből támadt ellenfelével, ezen csak a szultán nyerhet. S utána még kényeskedhet is: ó, micsoda kegyetlenség, micsoda brutalitás!

Nádasdy az elveszéstől való félelmében eléggé elborult ahhoz, hogy ott, lenn a Duna-parton már semmit ne mérlegeljen, s amikor észrevett egy ladikot, evező nélkül, csupaszon a vízen, orra a partra húzva — nyilván egy halászé volt, amikor még békességben lehetett élni —, odarohant, s vízre tolta magát. A török meg a vízen bizonytalan. Még elkapták ruhája szegélyét, s igyekeztek visz- szahúzni, de Nádasdy kétségbeesésében kifordult az öltözetből, s-43 142 E-