Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
Aztán kiderült, nem is annyira buta, természetes érzékénél fogva nagyon is ért ő a gazdasági dolgokhoz. S bár Isten az első, mondta a novíciusmester, azért olykor a földre is kell tekintenünk. Úgy érezte, olyan világba lépett be, amelyről addig is tudott ugyan, de mégsem így, s amire korábban is gondolt, de mégis másként. Mintha különleges vetületébe fogadta volna a világ, s ez együtt járt az ámulattal: hát ilyen is létezik? A török, ez az előreomló sokaság megállóit Pest alatt. János királynak és kíséretének a Duna bal partján jelölték ki a táborhelyet, kellő távolságban a Vártól, ahol a janicsárok és a többi harcos elintézi majd azt a semmiséget. Mármint Buda visszavételét a németektől, bár kapitánya a magyar Nádasdy Tamás, mint mondták, s mindenki úgy tudta, Ferdinándnak a híve. Nyugat-magyarországi birtokaival hogyan is tehetett volna másként. „De legalább mi is odacsaphatnánk!” — morgott a király, mert igencsak kellemetlenül érezte magát ebben a selyemfiú szerepben, meg akarta mutatni önálló akaratát és erejét. A barát mintegy mellékesen, megint csak feltűnésmentesen, halkan így szólt: „Hadd végezzék el ők ezt a munkát, a gyalázatot nem érdemes önkéntes buzgalommal fokozni.” Mogorva, zárkózott embernek tartották György barátot, nemigen szerették. Sőt talán senki sem akadt, aki szívelte volna; maga a király sem, ám fölmérte, hogy szüksége van rá. S a szükség még a látszólag megoldatlan nehézségeket is képes áthidalni. Megtelepedtek hát a pesti oldalon, s a megszégyenültek egyszerű zavarával - ami idővel közömbösséggé, sőt nemtörődömséggé merevedett - vártak... nem, nem is a hírekre, hiszen a várostrom kimenetelét illetően semmi kétségük nem lehetett, hanem a fejleményekre, amelyekhez viszont nemigen volt közük; hacsak annyi nem, hogy elviselték. A török, nevezetesen Ibrahim nagyvezér a lompos út során különös alakot pottyantott a magyarok közé; egyaránt beszélt olaszul és törökül, a magyart nemigen, sőt egyáltalán nem forgatta a fogai között. De ez mit sem számított, a király mégis megkülönböztetett kedvességgel bánt vele, együtt vacsoráztak, s amikor csak akarta, ez az ember a király elé kerülhetett. Nemcsak a ruházatát, de a jellemét sem lehetett kiismerni. Sunyi alak, és a sunyi emberek simulékonyak - csúszómászók, mondják erre egyszerűen, s ez T3 139 K-