Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

rábban királyhalállal járó csatát vesztettek — no, nem ők, János király éppenséggel megállt Szegednél, hanem a Lajos király összeszedte sereg. Frangepán érsek felidézte elődjét, Tömöri Pált. „Milyen jó ember volt, erős, vaskos alkat, felesége halála után már csak Istenre tudott gondolni.”

A többiek is izegtek-mozogtak, különösen amikor megpillantották a távolban a táborsereget, „ide jönni, a gyalázat helyszínére”, s legszívesebben megrántották volna lovukat, és elnyargalnak a szégyen elől más irányba. Mégsem tették, vörhenyes-vörös arccal készültek megalázni magukat a szultán előtt. Az önérzet! Hol marad az önérzet! — ilyenkor talán még arra is képesek lettek volna, hogy teljesen értelmetlenül kardjukhoz kapjanak, s hadakozásba kezdjenek, amikor pedig az elkövetkezendő napok történetében már megalkudtak: Zápolya János alázatos hűségesküt tesz, mire Szulejmán Budán királyi rangjába helyezi. Az már csak dísz- letezési hiba, hogy egy sebtében valahonnét előhozott templomi székre ültetik, s iszlám rituálé szerint nyeri el keresztény királyi székhelyét.

De most még ott horkantottak a lovak a nyárádi dűnék alatt. Az imént pihenőt tartottak — nem annyira a test fáradása miatt, hanem a lélek megnyugtatására. Ittak is a közelben termő, könnyen csillanó jó fehérborból, a melegben kissé elbódultak, és felvidulván a helyzet elviselésére, folytatták útjukat. György barát már- már idegesítően szikár és józan maradt. „Az erő nélküli embernek nincs túl nagy önérzete.” S mintha csak víz peregne, úgy pergett le róla minden érzelmi fölösleg. „Ha kiásol egy évszázadok által letisztított csontot a földből, ne kezdj el azonnal siránkozni az egykorvolt ember sorsa fölött” — mondogatta.

Hátul lovagolt, nemcsak a király által rámért föladat miatt — „kenyérosztó leszel”, ami afféle élelmezésvezetői beosztást jelentett, hogy mindig kerüljön valami az asztalra —, hanem a jelen lévő érsek és püspök iránti hierarchikus tiszteletből is. Elvégre ő csak egy pálos szerzetes az isten háta mögötti kolostorból. Amikor valaki így mondta neki egyszer, nem haragudott meg érte, hanem szenvedélymentes hangon megkérdezte: ugyan hol szerezte nagy tudását, hogy tisztában van azzal, Isten merre fordítja éppen az arcát, s minek mutatja a hátát?-a 134 e-