Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
De elég ebből a történelmi siralomjátékból. A király és csatakos kísérete megérkezett a három évvel korábbi ütközet színhelyére. Félre minden érzelemmel. Most a jelen hatalomról van szó! Mintha csak György barát gondolata rázta volna a realitás szörnyű, ám mégis tényszerű gatyájába a helyzetet: „Az idők erejét kell felismerni...” Semmi új nincs a világban. A lényeg változatlan, a díszletek változnak. Bolond emberek mindig voltak, s bolondságukat dilifürdővel akarták gyógyítani: hideg és meleg víz váltogatta egymást, ettől majd helyreáll a lélek egyensúlya, gondolták. Ha nem így történt, azzal sem tudtak mit kezdeni, más megoldást ugyanis nem ismertek. S hogy a hideg víz alkalmasint odarendelő parancsként, a meleg víz meg a lópaták alá terített bársonykelmeként jelent meg — ez volt a díszletbeli különbség. János király alávetett hűbéresküre érkezett — ha egyszer hatalmat akar; ha mondjuk kanáritenyésztésre adja a fejét, elkerülheti ezt a kényelmetlenséget. De az ember legritkábban éri be kanáritenyészettel. így aztán nem is igen tudta, mi a boldogság. Mesének tartotta, a gyerekek játékának, ő ellenben, a komoly felnőtt hatalomra tört - s nem tudta, a legártóbb mákonnyal tömi tele magát. S hogy teljes legyen a romlás, mindenféle eszmét talált ki hozzá: te, népem... ó, hazám... s még maga is elhitte; hogy mások vajmi kevéssé, az már nem számított. De a mező! A mohácsi szégyenmező... s most újabb megszégyenítés, hogy a szultán éppen ezt a helyet jelölte meg a találkozásra. György barát nemigen akart beleszólni ebbe a furcsa, izzadá- sos kín-találkozásba. Amikor a sok nagyúr fontoskodása közepette maradt némi szünet a király körül, arra hívta fel az uralkodó figyelmét, hogy a törökök gesztusai és szavai saját kultúrájuk szerint értelmezendők, ez majd megkönnyítheti számára a találkozást és a helyzet elfogadását. De így is kínosnak ígérkezett. A török hadsereg nekilendült, János király csenevész népével nemhogy öngyilkosság lett volna ellenállni, hanem még súlyosabb: nevetségessé válik. Ehhez nem kellett a barát súgása, a király és főemberei maguk is rájöttek erre. Ráadásul György barátnak olyannyira sikerült elültetnie a gyanakvás szellemét Zápolyában, hogy egy alkalommal, amikor a bor-£! 135