Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

Majd György barát kifejtette, Magyarország tragédiája - „mert hogyan nevezhetném” — földrajzi fekvésében keresendő, de legalább annyira a lélek tulajdonságaiban. Az ország éppen a meghatározó erők határvonalán fekszik, ez a leghálátlanabb szerep. Emiatt képtelenség bölcsen dönteni. Kényszerű adottság. „De hogyan válaszol erre a lélek? Mint felséged talán tudja, jómagam dalmát és itáliai keverékfajta vagyok, gunyorosan úgy szoktam mondani, a világ legrosszabb fajzata — de ez csak közjáték. Ám látom, mi hiányzik a magyarokból — akik közé magam is tartozom. Mert az odatartozást nem lehet nyers kategóriákkal kicövekelni. Mi hiányzik? Az elköteleződés s az ebből adódó folyamatos meggyőződés. Én a csalást látom, amerre tekintek. Itt egy kis morzsa, odakap, ott egy kis ígéret, visszakap, amott talán nagyobb a nyereség, erre mindent megtagad... és ezt az ide-oda ugráló magatartást olyan ügyesen megmagyarázza, hogy a végén nemcsak maga, hanem mások is elhiszik neki. Persze könnyen megy az ilyen hiedelem, ha a másik hasonlóképpen él. Nos, királyom, ilyen helyzetben kell okosnak lenni.”

Nagy hallgatás következett, János király feje szinte már zúgott a sokféle, nyüzsgő gondolattól, amit addig egyszerűnek vélt, bonyolulttá vált, s amit bonyolultnak, egyszerű jelmezt öltött. Nem tudta, mit akar. Harcolni a hatalomért, elvégre fejét érintette a korona, s ezáltal a szentséges hatalom, amely már-már földi erővel eltörölhetetlen jel, rászállott — vagy odadobni mindent?

György barát egy ideig hagyta, a király hadd szenvedjen magában, majd a tárgyilagosság félreeső hangján annyit mondott: „Talán föltűnt, hányszor említettem az erőt. Minden elemzés és magyarázat bonyolult, de a gyakorlat számára csak akkor használható, ha letisztul. Mi hát az irányadó eszme ebben a bonyolult játszmában, amikor talán még azt sem lehet tudni, adott pillanatban melyik a fehér és melyik a fekete bábu?”

György barát némi ravaszsággal kivárt, a szellemi szenvedés után hadd fíistölődjön kissé a király (ami elég szemtelen magatartás, de ő — mint ismétlődő refrén, úgy hangzik — már csak ilyen volt), aztán mint valami jelentéktelen dolgot, indulás előtt egy „majdnem elfelejtettem” gondolatot lökött oda: „Az idők erejét kell felismerni, ha nem marad más lehetőség, az idők erejét...”

^ 130 K-