Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

Az idő haladt, az eszmék gyarapodtak, de nem történt semmi. A pokolba kívánták a barátot, hogy föltartóztatja a királyt, hiszen még mindig nem mozdult. Menekülő embertől az ilyesmi — még ha uralkodó is — végzetes könnyelműség lehet. György barát egyébként nem tartóztatta.

Zápolya János jelenléte fölbolygatta a kolostor és a környék életét. „Nem, testvéreim — intette társait a perjel —, semmiképpen nem hagyhatjuk el a napi imaóráink rendjét.” S maga mutatott példát: hajnalban kelt, még sötétben botorkált végig a folyosón az oratórium felé, sajnálta meggyújtani a gyertyát, ha úgyis kitapogathatja az utat, hiszen évek óta mennyiszer megjárta, aztán a királyra sem volt tekintettel, ha elérkezett a tercina, a szexta vagy a nona ideje; de éppen így a vecsernye és a kompletorium is. Hiába tartottak a látszólag legfontosabb gondolatnál, hatalmi elemzésnél, a barát egyszerűen fölkelt, egyszerűen, de illemtudóan, s közölte, elérkezett az imádság ideje. A király meg egyedül maradt. Panaszkodott is emiatt a barátnak. Ö, a maga kis előreugró áliával, erős szemöldökével szándékosan félreértette ezt: „Jöjjön velem a király imádkozni.”

S előfordult, hogy Zápolya odatérdepelt a kemény fából készült, évszázadok során a szerzetesek által kiöblösített lépcsőfokra az oltár elé.

György barát közben — senki nem állíthatja, hogy híján volt a háttérpolitizálás képességének — valahonnét előszedett két embert; nem tudták, hogyan sikerült neki, de igencsak meglepődtek, amikor egy addig nem látott török — így mondták, egy török — állított be. „Hitetlen”, kiáltották, de amikor látták, hogy a királlyal tárgyal, s György barát illedelmesen, egy kis sejtelmességgel a szája szegletében visszavonul, mégsem lázadoztak, mert nem értettek semmit. Azt aztán már végképp nem, hogy ez a török - valahogy kitudódott - képes keresztet vetni magára. Ki ő, honnan jött és miért, hogyan került oda? — rejtély maradt, de mindenki György barát mesterkedésének tudta be. Mert ez a rövid léptű ember már csak ilyen volt: olyan eseményeket idézett elő, amelyekre senki nem számított, s mindig homályban maradt, hogyan intézi a dolgokat. Pedig mostanában alig mozdult. Ki sem lépett a kolostor-a 131 K-