Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
lökni törékeny testét, tiltakozott a hallottak miatt, majd elkeseredett — s amikor végigjárta ezt az utat, már képes volt higgadtan hallgatni és ennek megfelelően mérlegelni György barát elemzését. Szinte elhűlt: hát ilyen mélyen és ennyire pontosan látni lehet az összefüggéseket? György barát hosszasan leírta Károly császár személyiségét: tudomásul kell venni, másféle kulturális nevelést kapott, ezért gondolkodását, érzelmeit és döntéseit nemhogy nehéz a bécsi Habsburgok magatartásából levezetni, hanem egyenesen lehetetlen. Károly császár, mondta György barát, intellektuális uralkodó. „Nem egy merev történelmi séma végrehajtója, hanem alkotó elme.” S ha ilyen ember kerül a trónra, vele szemben nem lehet a hagyományos politikai kategóriákat alkalmazni. „A rendelkezésére álló földrajzi és katonai hatalmat — de idesorolom az adminisztrációban rejlő erőt is — nem az unalomig megszokott módon használja, hanem a személyiségében rejlő többlet következtében különleges erővel ruházza fel. Ezt nevezem én az idők erejének.” Miután György barát Károly császárral végzett, Ferenc, francia királyt egyszerűen közjátékosnak nevezte. „Azt gondolja magáról, hogy világuralmi hatalommal bír, miközben egy súlytalan bon jour. A franciák — hiába földrajzi, katonai és adminisztratív hatalom a kezükben — soha nem tudnak élni ezzel az adottsággal, mert uralkodóikból hiányzik — eddig legalábbis így volt — az a különleges kisugárzás, amely az adottságokat a meghatározó erő színvonalára emelhetné.” Aztán keletre haladva folytatta. Ferdinándot súlytalan tényezőnek tekintette, aki ugyanakkor helyzeténél fogva kiiktathatatlan. „Gondoljon felséged arra, milyen bosszúságot okoz a cipőjébe került legapróbb kődarab is. Bármilyen kicsiny legyen is, szúrja, nyomja, bántja a lábat, egy idő után már annyira, hogy szinte képtelenség járni tőle. Mit tesz ilyenkor az ember? Megáll, leveti cipőjét, és kirázza belőle a kavicsot. Csakhogy egy király — mert akárhogyan is, Ferdinánd felségedhez hasonlóan ugyancsak király, szakrális erővel bír — nem rázható ki oly egyszerűen a cipőből, különösen ha egy masszív fatörzshöz van kötve.” György barát Károly császárra gondolt a tölgyfa-hasonlattal. „Aztán ott van a velencei dózse. Hatalma és gazdagsága úgy ring, mint a velencei csatornákon a gondola. Veszélyes erre a gon-3 128 K-