Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
bavétele reménytelen. Ezért elkeseredett minden hatalmi harc. A hatalomban lévő olyasmit akar, amire az ember képtelen. S mégis: újra és újra megkísérli. „Az országot? Az embereket...?” S György barát szokásos száraz, olykor ingerlő hangján neveket sorolt. Az ingerlésre leginkább az adott okot, hogy az egyes nevekhez bosszantó jelzőket fűzött. „Nagyétkű Czibak Imre, törekvő Ártándy Balázs és Pál, kéztördelő Frangepán Ferenc, álmodozó Werbőczy István, nyers Pös- tyéni Gergely...” „Látom, peijel úr jól ismeri a névsort.” „Ha csak ennyi kellene az uralomhoz...” Közben megérkezett János király egész kísérete, s lehetetlenné vált a sajóládi tartózkodás. Továbbindultak, majd Tokajnál állapodtak meg. György barát örült, hogy a szánalomra méltó népség odébbállt. Lehettek vagy háromezren, de nem katonák, hanem többségükben ilyen-olyan menekültek, asszonyokkal, gyerekekkel; tömeg volt, de erő vajmi kevés. Mondta is a királynak: „Ha hiányzik a katonai erő, az uralomhoz az idők erejét kell megtalálni...” S nem folytatta, tudta nagyon jól, a király tisztában van szánalmas helyzetével. Mert megint az emberekkel számolt, kizárólag az emberekkel. A tömeggel, a sokasággal — ebben az esetben csekély létszámukkal. Ha sok embert vezérel ugyanaz az eszme - nem, ó, dehogyis az eszme, hanem az érdek -, megadják a hatalom alapját, s fogyatkoznak, amikor másik érdeket találtak... „Felséged az előbb említett nagyurakat és másokat kíván megnyerni, s ettől reméli hatalmát. Én másként gondolkodom — igaz, egyszerű szerzetes vagyok csupán.” S hogy érthető legyen, egy hasonlatot alkalmazott. A folyón sokszor látta a halászokat. Mielőtt kivetik hálójukat, aprólékos gonddal megemelik, kényes finoman ajkuk és ujjuk közé szorítják a puhán szőtt háló sarkait, s amikor így rendbe szedték, egyetlen lendülettel elröpítik — ami addig átláthatatlan, rendezetlen halom, a levegőben kiterül és szélesen fedi be a vizet. „Nem a csomókat kell nézni, hanem a köztük feszülő fonatot, melyik hová kapcsolódik, melyik melyiket húzza és tartja — egyszóval az egész hálószövést. S az emberi akarat ehhez igazodik. De az emberi akarat a háló szerkezetének ismerete nélkül csak összegubancolódik.”-a 124 K-
