Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

vagy az ösztönei diktálták, hogy különbséget kell tenni a dolgok és jelenségek között. Leginkább a vélemények és a tények között. Amikor megszólal az ember, a vélemények kerülnek túlsúlyba. Ö a tényeket szerette inkább. Ezért aztán akár fél óráig is elnézett egy szépen megtermett tölgyfát, bámulta ezt a tényt, s ilyenkor, ha nem is gondolt rá, hogy imádkozik, mégis azt tette. Egyszer valakinek azt mondta: „A tényeknek igazságereje van, ellenben minden vélekedésben ott bujkál a kishitűség.”

Ezt sem értették. Egyszer tanulatlan szerzetesnek tartották, akitől messze áll a kifinomult műveltség, ugyan mit tudna Bonfiniről és az itáliai mesterekről? Máskor meg elbizonytalanodtak: miféle titkos filozófiai kurzust végzett?

Akik hatalmi és vagyoni taktikának látták az életet, elbizonytalanodnak a közelében. Szerették volna végre megérteni — azaz saját fogalmaik utcájába csalni, ahol ügyeskedés, érdekszövetség és hűtlenség döngöli a földet. Csakhogy György baráttal nem sokra mentek, mert a vélekedések, amelyek többségükben eszes (vagy kevésbé megfontolt, indulati) cselvetések a hamis fogalmak utcájában, émelygést keltettek benne, s ő ódzkodott a rossz közérzettől. Ellenben megjegyezte őket, mint egy társasjátékban a többiek lépéseit. S mindezt azzal az érzelemmentesnek, talán kissé szomorkásnak ható arccal, amely a dalmáciai és itáliai ember erős, életdús vonásait hordozta.

Egyszer csak azt a hírt hozták, hogy rövidesen Sajóládra érkezik a király, s a kolostorban szándékozik megszállni. György barátot nem rázta meg a hír. „A király? Melyik király? Mostanában királyból jól el van látva az ország, túlságosan is jól.”

Ferdinánd vagy János király? Merthogy mindkettőjüknek fejére helyezték a koronát, „Ó, szegény püspök úr”, morogta György barát, miután Podmanicky István nyitrai püspök királlyá koronázta előbb Zápolya Jánost, majd egy évre rá Habsburg Ferdinánd fejére ugyanolyan isteni joggal helyezte a koronázási jelvényt. Hogy aztán a korona alatt állók és a körülöttük sereglők mennyire voltak meggyőződve arról, hogy ezzel a jellel valóban az isteni akarat érvényesül a történelemben...? Ferdinánd esetében nem átallották elővenni a szerencséden, huszonhárom évesen meghalt Lajos király tetemét, hogy újratemessék, s ezzel nyilvánítsák ki a koronázás jogosságát és az uralkodás folytonosságát. Szóval emberi prak-3 118