Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

róla, hogy részt venne abban a játékban - játékban? haragban, praktikában, cselszövésben és hasonlókban —, amit a szavak közvetítettek.

György barát valóban közömbösnek látszott a világ sorsával kapcsolatban, s imádságos élete még inkább elbizonytalanította azokat, akik ismerték őt. Pontosabban: akik meg szerették volna ismerni őt. Imádság közben még alacsonyabbnak tűnt. Volt egy érdekes tulajdonsága: testét a valóságosnál jobban össze tudta húzni, s ez még inkább erősítette azt a benyomást, hogy érzéketlen fatörzs, talán már nem is ember.

Feje fölött hadakoztak, hevesen odavetett mondatokkal, megropogtatott szavakkal, kardmarkolatra csapott tenyérrel, mellverdesés- sel, sziszegéssel, elkeseredéssel, mindenféle indulattal. Ő meg csak hallgatott, s amikor a többiek már kifogytak az érvekből, továbbra sem szólalt meg, pedig azt várták, mondjon végre valamit. Némasága egyeseket elbűvölt, másokat fölbosszantott, de képtelenek voltak szabadulni, tudni akarták, mit gondol vajon „az öreg csuhás”. Ebben a megnevezésben megbújt némi szidalom, felkeltette az amúgy sem messze lévő haragot; György barát véleménye helyett leggyakrabban azt mondta: „Na jó, akkor most imádkozzunk.”

S mire a világi uraságok, mert hiszen javarészt azokkal találkozott ilyen körülmények között, nekikászálódtak az imádságnak, fölkészültek a hosszú térdeplésre, György barát már föl is egyenesedett, s elsietett. Micsoda imádság ez! — dühöngtek, mintha szé- gyellnivalót találtak volna abban, hogy ott hagyta őket Istennel.

Kiismerheteden, kiismerhetetlen... álszent... alattomos — és az imádkozókban indulatok keringtek, miközben összekulcsolták kezüket. A haraghoz nem illett az efféle külsőség.

Egyszer meg is kérdezték tőle, már-már botrányszagúan: hogyan lehet ilyen röviden imádkozni? „Röviden? Mi a rövid és mi a hosszú? Az imádságot nem idővel mérik. Összpontosítás, testvéreim! A sok szó eltereli a lényegről a figyelmet. S akkor hiába az órákon át mondott ájtatos szöveg, szájunkból mégis bűzös patak ömlik. De ha sikerül összpontosítani, olyannyira, hogy már nincs is szükség szavakra, akkor a kevés is elég.”

Nemigen értették.

György barát nem rendelkezett magas műveltséggel, de azt megtanulta — talán a néhány könyvből, amit életében olvasott,-S3 117 E-