Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

„Buda még tartja magát, de ha elvész, mindannyian elveszünk.”

A peijel mosolyogva emelte föl a fejét. „Nos, ez azért túlzás. Értem én, a megpróbáltatás, az eleven élmény megrázza az embert. Nem tudjuk, mi a vég, csak beszélünk róla. Elveszni meg...? Azt mondják rólam, talán nem is vagyok szerzetesnek való. Egyesek Fortunátussal, a nagy pénzeszsákkal együtt említenek...” — s összedörzsölte hüvelyk- és mutatóujját, a pénzszámolás ősi mozdulatát utánozva. „Nem tudják, hol a vagyon, amely fölött rendelkezem, de feltételezik, hogy van, s azt gondolják, egész nap aranyban járok, még Istent is ilyen aranyból mintáztam meg magamnak. Szegények, ó, milyen szegények! Azért mondom ezt, testvérem, mert bizonyára hallott efféle beszédet. S még inkább azért említem, hogy az iménti megjegyzésére válaszolni tudjak. Elveszünk, mindannyian elveszünk, ugye így mondta? Ha el kell veszni, ugyan mit segítene ezen bármiféle hatalom? Mert a vagyont — az ember már csak ilyen — hatalomnak gondolja, amellyel élete fölé kerekedhet, s uralkodhat rajta. Nem, testvérem, ez nem hatalom, elveszni meg... elveszni Isten irgalmában lehet... Furcsának találja tőlem ezt, a nagy gyűjtögetőtői? — ahogyan mondják. Ne, ne tiltakozzon, tudom, nagyon jól tudom, mit beszélnek. Hát csak hadd mondják, s nem titkolom, valóban gazdag vagyok. Egy ferences, aki a szegénységre tett fogadalmat, megérti ezt a gazdagságot. Gazdagnak lenni, hogy megtehessük, amit szegénységünk megkíván. A szegénység a cél szegénysége, amelyhez bármilyen rendelkezésre álló gazdagságot föl lehet — nem csak lehet, föl kell használni.”

Röviden, szárazán felnevetett, megnyalta a szája szélét.

A ferences néhány napig még a kolostorban maradt. Együtt kezdte a pálos atyákkal a hajnali zsolozsmát, aztán részt vett a délelőtti kerti munkában, egy-két ügyes fogást is megmutatott. „Egészen jó pálos szerzetes lenne belőled, testvérem — lapogatta meg György barát —, de nem szeretnélek eltántorítani Ferenc testvér rendjéből. Mindenkinek ott kell »egészen jónak« lennie, ahová a küldetése szól.”

Sétáltak a fák és a bokrok között. A ferences szemével, orrával, fülével lelkesedett az őszi színekért, őszi illatokért és őszi hangokért. Csörögtek lábuk alatt a levelek, a kert megérett, kitárta a maga gazdagságát. „Ez a teremtett világ csodája. Minden a legtöb-a 113 ES-