Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

bet adja önmagából. Eljutott létezése csúcspontjára. De már magában hordja a pusztulás kikerülhetetlen szelídségét.”

György barát megrázta magát: „Ugyan, testvérem! Szépen beszélsz, költőien, nekem soha nem jutna eszembe ilyen kifejezés: a pusztulás szelídsége, de amit mi pusztulásnak gondolunk, csak a mi eszménk. Nem tudhatjuk, a teremtés végtelenségében mit jelent. Ezért aztán a földön nincs pusztulás, csak változás.”

Majd valami egészen nevetségeset művelt. Lehajolt, hátsó fele fölmagasodott, orrát odadugta egy őszi kökörcsinhez, s hosszan szagolgatta. Annyira lírai volt a jelenet, hogy a ferences szerzetes fölnevetett. A derű körbejárta az arcát, s ő is az avarba ugrott, leguggolt, szaglászott, mert valahonnan gomba illatát érezte. Jó ideig ment ez így. Ha látja őket valaki, azt gondolja, meghibbantak.

Az első pára már ráült a vállukra, amikor visszaindultak a kolostorba. A ferences arcán továbbra is ott virított a piros derű, György barát mogorván, ahogyan szokta, maga elé nézett, az emléket látta: „Gyere, fiam, megyünk gesztenyét szedni”, mondta az anyja, s elindultak a meredek hegyoldalban. Fönn, a tisztás mellett nőttek a gesztenyefák. Az emelkedő végén érezte, aztán amikor lábbal taposta ki a burokból a gesztenyeszemeket, egyre inkább elöntötte a meleg, tompának érezte minden tagját, „kisfiam, te lázas vagy!”, anyja magához vonta, „tejíze volt anyámnak, és az érintése, mint a finom bársonyé”, levezette őt a hegyről, emelte a lépését az ölelésével, ,jó volt, milyen jó...”, György barát elfintoro- dott, „no, de hát ilyen az élet”, vagy valami hasonlót motyogott, amitől az élmény továbbvándorolt, s ő ott maradt a maga szikársá- gával.

A ferences elment, a törökök visszahúzódtak a Balkán-hegység mögé, a templomokban imádkoztak az elhunyt főpapokért, a vízbe fúlt királyért — „így mondják, így mondják — bosszankodott György barát —, de ki ismeri az igazságot!”.

A sajóládi kolostorban nem történt semmi rendkívüli. György barát ügyes gazdasági megoldással újabb földterületeket szerzett. A környékbeli falvak népe szívesen megművelte, több juttatást kapott a termésből, mint korábban. György barát meg azon törte a fejét, rendben van, hogy sikerült jó üzletet kötnie, de mit kezdjen ekkora gabonaterméssel. Ha megőrölteti, és hombárba hor- datja, rövidesen megdohosodik, s bármennyire igénytelenek voltak-ä 114 E-