Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

tekintetét összeszorította, mintha valamiféle mélységből pillantana a világra, s ez a mélység ő maga lenne.

Talán ilyennek született, gondolták szerzetes társai, akikben kolostori életük során is megmaradt valami a gyermekségből, s nem bánták, nem szégyellték. Ányos atya, idős pálos elnézte a fiatalokat, amikor engedély nélkül kiszaladtak a kolostoron túli mezőre, mint valami idill, pogány idill, olyan volt a kép: futkározó, egymással kacagva hancúrozó kölykök. Az újoncmester — érezhetően erőszakolt komolysággal Ányos atya tekintetének árnyékában — utánuk akart szaladni: na, majd megleckézteti őket. De Ányos atya leintette: „Hagyja csak testvérem, költők ők, művészek...!”, az újoncmester nem értette, mire az öreg, aki hosszú élete során megtanulta, Isten nem szomorú, így szólt, miközben a jóérzéstől megremegett habitusa alatt előredudorodó hasa: „Aki költő, tehát művész, az valamiképpen mindig gyerek marad. A költő lehet, hogy bolondos, szórakozott, de őszinte.”

György barátról senki nem állította, hogy valaha is hazudott elöljáróinak vagy szerzetestársainak. Nem volt divat, hogy valakinek a múltjáról kérdezzenek, a szerzetesek megelégedtek azzal, hogy ez a kissé faragatlan, nagyrészt írástudatlan fickó a katonaéletet, a tescheni hercegnő szolgálatát hagyta ott, amikor úgy döntött, megkocogtatja a kolostor ajtaját. A mosoly ott maradt, valahol kívül, valahol a régi időkben, mondták róla, s nem faggatták, miért nem szalad a többiek után, miért nem ugrál és kacag.

Ha fürge kis lépésekkel gyalogol a mezőn — hadd tegye! Ha csak ritkán áll szóba a többiekkel, ám legyen. A kolostor — bölcs elöljárói elmagyarázták — a szabadság terepe. A kolostorajtó nem bezár, hanem éppenséggel kinyitja a szabadság lehetőségét. így magyarázta az újoncmester: szabaddá tesz titeket arra, hogy Istent válasszátok.

A szerzetesjelöltben éppen ez ragadt meg, mint kezén a gyantás fák érintése. Nem volt ebben semmi rendkívüli. Teológiai tudása kifejletének vélte: „Miért ne választhatnám Istent?”

S nem gondolkodott tovább ezen a választáson; nem szaladt, mégis tágasnak érezte a mezőt. Olykor megállt, hirtelen összehúzta magán a ruházatát, megrázkódott, különös hideghullám futott át rajta, s ezt a hullámot anyja és apja képe idézte elő benne. A szülői tekintet, amikor elindult otthonról; nem értette, miért kell el-a 105 K-