In memóriam prof. Dr. Leel-Össy Lóránt - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)
Még nyugdíjasként is, havonta utazott Miskolcra és Tatabányára, ahol nagyrészt a mikroszkóp előtt neuropathológiai munkát végzett egész nap,késő este tért haza. Szerteágazó feladatainak ellátására gyakran nem volt elég a nap 24 órája. Nyugdíjas kora előtt a tudományos munkáit, előadásait, a neuropathológiai metszetek leletezését rendszeresen éjjeli pihenése rovására végezte. Mindvégig heti 6 napot járt be az osztályra dolgozni, számára szabad szombat nem létezett. Naponta kora reggel indult a kórházba, amikor hazajött szinte azonnal leült az íróasztala mögé és leletezte a neuropathológiai metszeteket, az írógépén,- később számítógépen írta tudományos cikkeit, könyveit. Felejthetetlen számomra, még ma is hallom az írógép finom kopogását. Felnőttkoromban, amikor átmentem Szüléimhez, Apukát legtöbbször a dolgozó- szobájában találtam a mikroszkóp, vagy a számítógépe előtt, forgószékén ülve. Agyamba-szívembe vésődött a drága kép, amikor belépek, és 0 felém fordul kedves mosolyával. Soha nem sajnálta az időt szeretteire sem, ha velünk volt teljesen velünk volt-soha nem éreztük, hogy zavarnánk. Nem ismerte a tétlenséget. A szellemi munkából fizikai tevékenységgel -kertészkedéssel kapcsolódott ki. Lehetőség szerint összekötötte a kellemeset a hasznossal. Az idegen nyelveket fiatal korától egész életén át autodidakta módon fejlesztette és bővítette angol nyelvű regények olvasásával. Maximalista volt. Hivatását, munkáit mélységesen komolyan vette, nem tűrt mulasztást soha önmagától sem. Egész életében a helytállás, felelősségteljes munkavégzés, az etikus magatartás jellemezte, amit elvárt volna mindenkitől maga körül. Széleskörű humán és szakmai tudásával soha nem kérkedett. Nagy családunkban legtöbben már csak a végső búcsúztatásán hallottak széleskörű szakmai tevékenységéről, hazai és külföldi elismertségéről, kitüntetéseiről. Többek között fontos elve volt a tanulás mindhalálig. Fantasztikus gyorsan tanult, csodálatra méltó volt a memóriája. Lelkesen adta át ismereteit azoknak, akik számot tartottak arra. Segítette, oktatta munkatársait, szívén viselte és tevékenyen támogatta a fiatal kollégák szakmai, tudományos előmenetelét. Rendkívül színes előadó volt, élmény volt hallgatni előadásait, továbbképzéseit. Öröm számomra, hogy néhány évig az általa vezetett esztergomi Neuro- Pszichiátriai Osztályon dolgozhattam. Ott közvetlen közelről tapasztaltam meg a beteg ember iránti tiszteletét, a segítés- gyógyítás mindenek előtt-felett elvét. 5