200 éve született Feichtinger Sándor - Kolos füzetek (Esztergom, 2017)
Rendeződött a kapcsolata a primáciával is, sőt elmondható, hogy Simor Jánossal barátinak volt nevezhető a kapcsolata. Természetesen ő volt a háziorvosa. Simor Jánosnak sérve volt, mely egy alkalommal kizáródott, és Feichtinger nem tudta reponálni. Egyértelműen átlátta a bajt, de egyedül nem merte megoperálni az egyházfőt. Azonnal táviratozott Bécsbe, ahonnan dr. Bodraczky professzor hamarosan megérkezett, aki szintén konzervatív módon kezdett az ápoláshoz, de Feichtinger a műtétre ösztönözte, amit 1872. március 22-én az ő asszisztálása mellett sikeresen el is végezték. 1880. május 19-én az uralkodó királyi tanácsossá nevezte ki. „40 évi közhasznú működése elismeréséül Őfelsége királyi tanácsosi címet legkegyelmesebben adományozni méltóztatott. Addig is míg erről hivatalosan levélileg értesítendem, fogadja legőszintébb örömöm nyilvánítását és üdv kívánat aimat: grófForgách főispán” A Magyar Távírda ügynökség az alábbi hírt adta ki „Dr. Feichtinger Sándor orvos és az esztergomi reáltanoda igazgatójának 40 éves jubileuma alkalmából, mint nekünk írják: Kruesz Krizoszton személyesen jelent meg, és az ünnepély a leírottnál is sokkal nagyszerűbb volt. Ó Stáhlynak egyedüli kitűnő tanítványa volt, jelenleg az esztergomi városi közügyeknek rettenhetetlen harcosa, mint képviseleti tag, és mint takarékpénztári tag, mint orvos valóságos jótevője a szegényeknek, kiket nemcsak ingyen gyógyít a legnagyobb felebaráti készséggel, hanem segélyekben is részesít. Megemlítjük még, hogy 8 tagú családot nevelt föl és gyermekeiben méltó oszlopait találja a haza. ” A mai Simor János és Terézia utca sarkán álló esztergomi kór 24