Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)

ifj. dr. Prokopp Gyula

Mivel az iskolát hadi célra már tavasszal lefoglal­ták, így ősszel a tanítás a Kaszinó épületében kezdő­dött el, de ott sem tartott sokáig, a front közeledtével ott is megszűnt. Novemberben összeszedték a zsidókat, majd az összegyűjtötteket a városon keresztül a vasútállo­másra kísérték. Az ablakokon keresztül nagy megdöb­benéssel nézték a gyerekek a menetet. Nem értették. A keleti fronton a 6. gyaloghadosztályt ért veszte­ségek miatt a hadosztályt kivonták a frontról, és de­cemberben feloszlatták. Gyuszinak szerencséje volt, mert nem alakult olyan újabb hadosztály, ahol szük­ség lett volna rá, ezért 1944. december 9-én szabá­lyosan leszerelték. Még aznap este Esztergomba ért, de a legnagyobb veszély ott leselkedett rá, amikor már majdnem hazaért. Egy részeg nyilas ugyanis ka­tonaszökevénynek vélte, kötekedni kezdett vele, majd agyon akarta lőni. Sikerült tőle elfutnia, megszöknie. Végül egy egész háztömböt került meg futva, és úgy zörgetett be az ablakon, kérve, hogy gyorsan nyissa­nak kaput. Egészen kimerülve esett be a kapun. Közben a könyvtárszobába két német őrmestert szállásoltak el. Ezek már nem a világhódító némete­ket képviselték. Egyikük nagyon barátságos volt. Isti élvezte, hogy tud vele németül beszélni. De az is elő­fordult, hogy a Kossuth utcára néző szobából a né­metek kiterelték a családot, majd néhány német tiszt jött oda, becsukták az ajtót és haditanácsot tartottak. Ekkor már közeledett a front Esztergomhoz. A ko­rábbiakban Esztergomot aránylag keveset bombáz­ták, ekkor azonban már egyre gyakrabban. A családi ház lényegében épen maradt a bombázások során, de 123

Next

/
Thumbnails
Contents