Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)
ifj. dr. Prokopp Gyula
juk, illetve a másik családhoz. így egy időben felváltva járt Eggenhofer doktorékhoz és a Prokopp családhoz. Május 30-án volt Isti elsőáldozása, amire Brückner atya készítette fel. Erre Gyuszi is haza tudott jönni. Nyár végétől egyre többször volt légiriadó. Mariann ezekről így írt férjének: „[...] Délelőtt kétszer is volt riadó, reggel a kórház kápolnában voltam szép szentséges mise volt [...] az egész ország riadóztatva volt, és mégis tudtam, hogy baj nélkül hazaérünk mi is és legközelebb te is." Őszre Istit beíratták a városi Szent Imre elemi iskolába, ahol Gábriel István tanító úr tanította az első osztályt, melybe 43 fiú járt. Isti már közeledett hétéves születésnapjához, mikor végre elkezdte az elemi iskolát. Előző évben még nem vették fel, mert az iskolakezdéskor, azaz szeptember 1-jén még nem töltötte be a hatéves kort. Ebben az évben pedig a tanítás nem indult el szeptemberben, hanem csak novemberben. A légiriadók előtt általában a rádió adott riasztást németül és magyarul: „Achtung, achtung Lichtspiele! Riadó Bácska, Baja!"Majd utána a gyerekek mondták: 120 A kis Marika édesanyjával (1942)