Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)

ifj. dr. Prokopp Gyula

„Irány a PINCE!" Ugyanis a ház hátsó része alatt volt egy kis pince, amit jobb híján óvóhelynek használt a család. A közvetlen közelben ugyanis nem volt valódi biztonságot nyújtó légópince. Legközelebb a ferences rendháznak volt olyan pincéje, amit légópincének használtak, de odáig elmenni egészséges embernek is legalább öt percig tartott, a törött lába miatt csak sántikáló nagymama oda való eljuttatása pedig ilyen rövid idő alatt szóba sem jöhetett. Esztergomban a legbiztosabb pincének egyébként a Szeminárium pincéjét tartották, az pedig túl messze volt.

Gyuszi közben a bíróságon a legjobb bírónak számított.

Az élelmiszerellátás még jegyre sem volt mindig biztosítva, így sok ügyesség és találékonyság kellett a mindennapi élelem előteremtéséhez. Persze a rokonok és ismerősök iparkodtak egymásnak segíteni.

1944. március 19-én, József napon a család felment a Szemináriumba, hogy névnapján köszöntse annak rektorát, dr. Brückner József atyát. Onnan visz- szafelé jőve megtapasztalták a német megszállást: az úton sokáig egymást érték a német teherautók és tankok.

Április elsején megszűnt az iskolákban a tanítás, a tantermeket hadi célra foglalták le. A keleti front közeledett az ezeréves magyar határhoz. A keleti országrészekből, főleg Erdély keleti részéből megindult a menekültek áradata az ország belseje felé, így Esztergomba is. A gyakori légiriadók miatt a kis pincét be kellett rendezni úgy, hogy ott szükség esetén ne csak állni lehessen, hanem - ha szűkösen is, de - mindenkinek jusson legalább ülőhely.

121