Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Szendrei Róbert: A Lőrinczy család Esztergomban - családtörténet rövid történelmi háttérrel

Orvosi értekezését a vörhenyről 1847-ben készítette. Az ajánlás sok mindent elárul a két fivér kapcsolatá­ról: „Tisztelt 's szeretett testvéremnek Lőrinczy Rudolfnak háladatos öccse." József 1844-ben másodéves medikus volt, amikor elvesztet­te édesapját. A vég­zős Rudolf József mellé állt, és a hagyatékból megteremtette annak az anyagi lehetőségét, hogy befejezzék az ak- Az orvosi értekezés címlapja kor igen költséges egyetemi képzést, valamint erő­sítette testvérét emberileg, szakmailag. Lőrinczy Pál nem élhette meg, de mindhárom fia orvos lett. Rezső és József, valamint az édesapjuk halálakor négyéves Pál. Pált a velük egyidős második feleséggel, Molnár Annával szinte gyermekükként a két idősebb fivér nevelte fel. Ifjabb dr. Lőrinczy Pál (1840-1864) az Esztergomi Bencés Gimnáziumban érettségizett, és a Magyar Királyi Orvosi Egyetemet elvégezve 1864- ben orvos lett. A két fivér, édesapja emlékét ápolva, a diplomáig segítette a náluk húsz évvel fiatalabb öcs- csüket. A hátramaradt írásokból úgy tűnik, hogy Re­zső volt a szigorúbb, és József a megengedőbb öccsük nevelésében. miKISI UITKk»y.ts VORHENYRQL. OHVUS uoctohkA BÍTST.ÍSA fSNi.ttsI.ifUU: lőrincit myy PKMTES. BEIMÜL NYOMTATÁSA IMI. 91

Next

/
Thumbnails
Contents