Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)
Dr. Osvai László: A Pfalcz család
a gondolatunk, hogy ez a kettős intézmény lehetőleg már 1938-ban, Szent István évében elkészüljön és így ez is örökítője legyen a hálának, mellyel első Szent Királyunk halálának 900-adik évfordulójára emlékezünk, mégis csak a folyó évben kerülhetett sor a tervek kivitelére. A folyó év teli volt háborús veszedelmekkel, ezek a veszedelmek súlyos aggódással töltöttek el az építkezés folyamán. S mikor megállapítjuk, hogy az isteni Gondviselés mégis megengedte befejezni ezt a munkát, s mikor elérkezett a pillanata annak, hogy befejezésképpen elhelyezzük az épületnek zárókövét, mélységes hálával vagyunk eltelve Isten Iránt, aki ennek a mi gyarló kezdésünknek megadta beteljesülését." (Esztergomban, 1939. évi december hó 19-én) 1935 nyarán fejezte be Pfalcz Tivadar a tokodi községháza építését, melyet 38.221 pengő összegért vállalt el a kiírt pályázat nyerteseként. 1935-ben készült el Serédi Justinián nyaralója, melyet magánvagyonából készítettel Pusztamaróton. Dr. Fábián Gáspár tervei alapján Pfalcz Tivadar volt a kivitelező. A hányatott sorsú épületet 1999. december 15-én kapta vissza újra a Római Katolikus Egyház. Jelenleg az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium működteti. 1938. november 2-án a bécsi Belvedere palotában lezajlott döntés alapján Magyarország 11.927 négyzetkilométernyi területet kapott vissza a Felvidékből, valamivel több mint 1 millió lakossal. A primácia Pfalcz Tivadart bízta meg a felvidéki egyházi építé204