Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Osvai László: A Pfalcz család

szeti emlékek felmérésével, a plébániák helyzetének áttekintésével. A vállalkozó számos alkalommal tár­gyalt Meszlényi Zoltánnal. 1939-ben ismét tatarozási munkákat kellett végez­nie a tiszti üdülő területén 10 ezer pengő értékben. Esztergom-Kertvárosban 1941-ben határozták el, hogy templomot építenek. Goszleth Lajos fővá­rosi építész tervei alapján Pfalcz Tivadar vállalta el a templom felépítését 66 ezer pengő költségvetéssel, de kikötötte, hogy a háború miatt az építőanyagot a megrendelő szerzi be. A kertvárosiak óriási összefo­gással elő is teremtették, és Serédi Jusztinján herceg- prímás 1943. június 29-én megáldotta a templomot és kinevezhette első plébánosát Gyimesi Gyula sze­mélyében.8 Nem kisebb jelentőségűek az édesapja által épített kórházban vállalt munkái sem. Gönczy Béla halála után (1933) Eggenhofer Béla lett az intézmény igazgatója. Nagyszabású rekonstrukcióba kezdett, mely a hábo­rú kitörésekor is tartott. Első teendőként határozta meg, hogy „a kórházigazgatói lakásból egy modern, septikus és aseptikus műtőt is tartalmazó szülészeti pavilont kell kialakítani". A vármegye méltányolva a kórház súlyos anyagi helyzetét, 12.000 pengő segélyt szavazott meg kizárólag arra, hogy az igazgatói épü­letet modern szülészeti osztállyá alakíthassák. 1937. szeptember 21-én délelőtt 11 órakor a Kór­házbizottság az új szülészet épületében tartotta ki­8Wagenhoffer Vilmos: Fejezetek Esztergom-Kertváros történetéből. Esztergom, 2001, Részönkormányzat. 205

Next

/
Thumbnails
Contents