Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

XLIII.

477 gyalogsággal együtt az erődök s Tollet, Steinville népére in- dítá. A völgyön, a sánezokon, a hegyoldalokban, minde­nütt ropogott a fegyver, folyt a vér. Bottyán hol ide hol oda nyargalva intézé az ütközet folyamát, szavaival, pél­dájával lelkesítő, bátorítá szeretett katonáit; nagy hév­vel harczolt — talán érezte: hogy ez lesz utolsó csatája, s hősi pályájához méltóan akaró kivíni. Ha szép volt a kezdet, fényes a folyamat: legyen olyan a vég is ! . . . . Es hadai oly hősileg küzdőnek, hogy csakugyan si­került neki Yiardot több véres roham után, tetemes veszte­séggel visszaverni a sánczok mögé1); a másik szárnyat pedig annyira megszorítá, hogy maga a merész Tollet tábornok, a ki ott vezényelte a császári gyalogságot: a harcz füzében orczáján keresztul-lövetve, alábukott, s övéi­nek nagy veszedelme után Bottyán foglyává lön2). — Az ütközetnek az éjtszaka vetett véget. Mind a két fél veszte­sége igen tetemes vala; Bottyáné — ha Kolinovics nem nagyít — 2000 ember, bizonyára beleértve a sebesülteket is; a császáriaké pedig alighanem még több, mivel az ezek kútfőiből merítő, s részökre hajló Kolinovics jónak látja elhallgatni elesetteik számát, veszteségüket mindaz- által nagynak nevezi és vallja: >)„... Az holott is Generális Bottyán Uram mindég elölemberked vén, fuvatá az trombitákat, s nagy felszóval igen biztatja, sörköngeti vala az vitézlő népet: ,„Rajta édes fiaim! Löjjed, vágjad ebszülte n . . . . — apád, anyád, nemzeted nyom oríttóját! . . így azután három ízben is nagy szivvel reá omolván, notabilis veszedelmével vissza­vágtuk az sáncz mögé.“ (Deák Perencz ezredes levele, lőrincz-kátai táboriul 1709. sept. 10-kéről, Uosvay Imréhez. Eredetiről, b. e. Szalay László ur szívességéből.) 2) „Tolleten lövés esett, az orczáját lőtték által.“ (A pozsonyi La- bancz Napló aug. 27-kéröl.) Továbbá: „Tollet — miután az övéiből so­kan elveszének — a kuruezok által elnyomatván, élve elfogatik.“ Koli­novics, 389. (Az elébbi idézetnél kissé hátrább.)

Next

/
Thumbnails
Contents