Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XLII.
468 E hir azonban korai volt, mert Tolleten az elfoga- tás csak később, aug. végén teljesülé. Ekkor ha talán elfogatott is, megújra kiszabadnia, mert még harczolni látandjuk őt. Liptóból a kuruczok elözönlék Thuróczot is, el Zólyom vármegyét, melynek alsó szélein a Garam-völgyén Pálffy leskelődött: ha valamikép megsegíthetné Ebergé- nyit; de összeköttetésöket elvágták Bercsényi seregei. Pálffy körül s a Zselíznél elsánczolt németekre Ebeczky István vigyáz vala dandárával, míg Divénynél a szorosokat most is Balogh István őrizé; Csajághy bennt volt hajdúival Zólyomban, s bloquirozta a bányavárosokat. E három dandár felett, mint tudjuk, Bottyán utóda: Eszterházy Dániel parancsnokolt, Szécsényből. Bercsényi, Liptó állandó megtarthatása végett megrakd a bevett sánczokat kurucz néppel, s a vezényletet Csáky Mihályra bizá. A pozsonyi névtelen Labancz Napló írja: Aug. 9. „Bercsényit nagy táborral mondják Kor- ponánál lenni, és nem messze tőle más nem sokkal kis- sebb kurucz tábort is, — bán urámot penig Lévánál.“ Aug. 10. „Azt is beszélik ma, hogy Liptóban két sánczbúl vágták ki az németet, és hogy küljebb gyüttek az kuruczok.“ Aug. 12. „Hogy Liptóbúl kitolták az németeket, most is rebesgetik, s hogy már Thurócz vármegye rakva van kuruczczal, Zólyom vármegyében is sok helyen mutogatják magokat.“ De a kuruczoknak e szerencséje tünedező vala. — Mielőtt azonban ennek előadásához fognánk, lássunk egy érdekes epizódot: miként foglalták el a császáriak Csáb- rág várát? E kis hegyi vár Korponától délre, Koliáry Istvánnak az ónodi gyűlésen történt megnótáztatása folytán, Bercsényi Miklósnak adományoztatott a fejedelem