Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)
XXXVIII.
421 Mint látszik, egész ezred (12 zászlóalja = 1200) ku- rucz mene át ekkor a Fehérhegyeken, mert mind Bre- zova mind Szénásfalu (Szenicz) ezeken túl feküsznek, Szénásfalu épen közel Morvához és Ausztriához, mely utóbbi tartományba kuruczaink ezúttal is betörének. Ugyanis Július 12. „Martínyi azt mondja, hogy széniczi emberektül hallotta, hogy az melly kuruczok ott voltak ez napokban, Ausztriában csaptak, és Ausztriából sok ember szaladott Stomfa felé. — Az zöld háznál1) ma ollyan hír volt, hogy Thuróczit bizoyossan elfogták az kuruczok. “ Július 14. „Viczay Terézia húgomasszony tért meg tegnap estve Szeniczriil; azt mondja, hogy ott voltak az kuruczok, de nem annyira mint Martínyi mondta; ó' kegyelme ötnél többet nem látott, az kik az lovait vitték el ő kegyelmének, az pap házánál az kettejét hét forint váltságon visszaadták, az harmadikét, az ki jobb volt, elvitték; úgy hallotta 6' kegyelme, hogy négy zászlóval voltak ott, és onnand hogy Szakolcza felé mentek; Sza- kolczálioz hogy német is ment.“ Július 15. „Az leopoldi zsidó érkezett, azt mondja, hogy semmi sincs benne hogy Thuróczit elfogták volna; pénteken ment kuruczokot kergetni az Fehérhegyen túl. “ Tehát a kuruczok Fehérhegyen túl való előnyomulása s mozgalmai folytán, Tliuróczynak is Ausztria, Morva fenyegetett határai védelmére kelle sietnie a Vág mellől. Július 16. „Valami muskatérost akasztottak föl, az másikának megkegyelmeztek, az kuruczoklioz akart szökni. — Tollet corpussát hogy megverték Liptóban, magát sem tudják hol van? azt mondják, hogy két ba- talionját törlötték volna el, hogy penig ennyi lett volna (az eltörlött nép), nehéz elhinni.“ *) Pozsonyban a felső ház tereme.