Thaly Kálmán: Bottyán János Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival (Budapest, 1986)

XXXVIII.

422 Július 17. „Tollet felől — némellyek Tholdonak1) mondják — ma is van szó, hogy rosszul járt. Egyebet nem hallottam. “ Július 18. „Balogh Pál érkezett Séllyérül, mondja, hogy az mocsonoki sánczot akarták az kuruczok meg­venni, de egynihány embert vesztvén alatta, re infecta vissza köllött menniek. — Adám lierczeg (Lichtenstein) üzente az Palatínusnak (Eszterházy Pálherczeg), hogy Poson és Moson vármegyékkel az belső várost (Pozsony belvárosát) pallisadáltassa bé, az külsőt penig árokkal vétesse körül; tehát cui bono (?) még világosságra nem gyiitt, de igen jó nem lehet.“ Ennyire meg voltak riadva Pozsonyban s Bécsben a kuruczok élénkülő mozgalmaitól. Július 19. „Az tegnapi hirrül, hogy Adám lier- czeg erősíttetni parancsolja az külső és belső várost is, ma arra magyarázzák, hogy az dánusok haza menvén, és Heister az fölföldre szándékozván, mégis legyen va­lami tartalék“ (a kuruczok ellen). Július 21. „Marczi levelét vettem; azt írja, hogy ez elmúlt kedden az kuruczok fölverték az romániaival házat2), 120 mécz rozslisztet, fehérlisztet 6 zsákkal, 10 mécz lencsét, 3 mécz köleskását, 12 mécz árpakását, 12 itcze vajat vittek el. Dávid urnák 12 verem búzáját verték föl, el is vitték (Újvárba); sok számtalan ökröt, lovat hajtottak el. Marczi is nagy nehezen szaladott el, az ökröket is elhajtották előttök: de elválik, sokig ma­radott-e bennök? Marczira azért haragusznak, hogy mért hordatta Leopoldban az gabonát ? — Az dánusok ') Ez más egyéniség, s ezredes vala, míg Tollet már ekkor tá­bornok. 2) Románfalva Sempte és Nyitra közt, Eszterházy és Sándor birtok, ekkor labancz kézen.

Next

/
Thumbnails
Contents