Hauer Ferenc: Katona István emlékezete - Külön lenyomat a Jézus-társasági kalocsai érseki kath. főgimnázium 1910-11. értesítőjéből (Kalocsa,1911)
III. Katona István történetírói működése és a "Hist. crit. Regn. Hungariae"
35 Nagyon is megszégyenítőnek és helyénvalónak tartja Bél Mátyás szemrehányását, mellyel munkára serkenté honfitársait. »Soli Hungari nosmetipsos negligere — magno, si fatendum, quod res est, rerum hungaricarum et melioris famae dispendio.« — A nemzet becsülete a külföld előtt követeli a munkát a történelmi kutatás terén. — »Nam in errorem inducimus exteros, quasi prisca, hodieque barbarie, atque tenebris apud nos sint omnia, velimusque lubentes obscuras ire per umbras.«1) Tudja, hogy sok kincs rejlik még a magán levéltárak elhanyagolt, poros polcain, melyek fölkutatására hangya szorgalom, önfeláldozó hazaszeretet, alapos előtanulmány szükséges. Igazságszeretete magyarázza meg azt is, hogy nem fél hozzányúlni ősrégi, megszokott, tetszetős és hizelgő állítások hoz és bátran meséknek nyilvánítja a be nem bizonyítható, de megszeretett állításokat. Maga is gyakorolja müve minden lapján és másokat is buzdít arra, hogy fogjanak csak munkához a kritikus éles bonckésével. Göbözzenek, boncoljanak serényen és bátran, mert a nemzeti történelemben főleg sok a teendő e téren és a jó ügy érdekében az igazságot kereső történetírónak joga van ehhez, sőt kötelessége.2) Katona szerint a bajnak forrását kell orvosolni, mit az által vél elérni, ha nemcsak az egyes állításokat tesszük a kritika tárgyává, hanem magukat az írókat is irányuk és értékük szerint mérlegeljük. S épen ezért kíméletlen szigorral vizsgálja a régi írók tekintélyét,3) szavahihetőségét és alapossá') Mathias Bél. „Notitia Hungarorum “ Tom. I. p. 73. 2) „Ni hoc fiat, sperare nunquam possumus, futurum, ut exactam rerum nostrarum, quas triste plerumque monumentorum naufragium, cognitioni nostrae subduxit, historiam habeamus.“ Hist. erit. prim. Hung. duc. p. 2. 3j Ezt egészen természetesnek is kell találnunk. Hisz már a mindennapi életben is, ha valakinek szavaira hivatkozunk vagy föltételezzük, hogy hallgatóink az illetőt ismerik, vagy sietünk őt röviden jellemezni és tekintélyét kidomborítani, hogy bizonyító erejét növeljük. Gyönyörű példákat nyújt erre az irodalom terén, mikor rövid, de velős szavakban a magyarok legrégibb történetének forrásait ismerteti és Íróikat jellemzi. Konstantinust, mint a görögök elcsenevészesedett irodalmának restaurátorát nagyra becsüli. Pontosan megjelölni iparkodik műve —• „De administrando imperio“ — megjelenésének korát, melyből a magyarokra vonatkozó adatokat meríti. Világosan kimutatja, hogy 94g előtt nem írhatta, mert egyrészt már megkoronázott fia, Romanus számára írta, akit pedig csak 949 husvétjakor vett társul maga mellé, másrészt pedig még mint uralkodóról beszél Lothár-ról, „qui nunc Italiae rex est“, aki pedig meghalt 950-ben. Még részletesebb kritika tárgyává teszi Anonymus tekintélyét, korát és az érvek mérlegelése után azok véleménye felé hajlik, kik IV. Béla király idejénél előbbinek tartják. Kizártnak tartja Pray véleményét, ki Anonymust IV. Béla király jegyzőjének tartja. Anonymus Katona szerint magyar és a kezdettől írt krónikákat használta föl. Nagy tekintélyt tulajdonít neki és védelmében inkább Bél Mátyás túlzó tiszteletéhez, — „Operam illam aequi rerum Hungaricarum existimatores gratiis cumulatissimis prosequantur“ — mint Pray György lekicsinyléséhez hajlik. Iparkodik is mindjárt az első kérdésben — „Álmos volt-e az első vezér“ — tekintélyét megvédeni, még Konstantinus ellenében is, kire e kérdésben hivatkozni szoktak. De elég lesz ennyit említeni Katona tárgyilagos és gondos eljárásáról. Katona igazságszeretete. Bátorsága a szerzők megítélésé ben.
