Zolnay László: Vízművek a magyar középkorban - Kűlönlenyomat az MTA Műszaki Tudományok Osztályának közleményei XXII. kötet 1-3. számából (Budapest, 1958)
14 ZOLNAY LÁSZLÓ Talán a Várhegy nyugati oldalán fekvő királyi kertekkel függhetett össze az a cserépcsővezeték, amelynek egyes szakaszai a Váralja utcában, a Lógődi és Attila utca közötti Szent Lázár kolostor körül s az Attila és Vérmező utcák kereszteződésénél kerültek elő. Gabády tabáni ásatásainál is kerültek elő cserép-vízcsőelemek, Óbudán pedig a Viktória- téglagyár (fehéregyházi páloskolostor), a Táborhegyi út, a Kiscelli út, Gyűrű utca s a Kálvin téri középkori romcsoport környékéről ismerünk kisebb nagyobb cserépcsöves vízvezeték-szakaszokat. A budaszentlőrinci páloskolostornak 1949. évi ásatásakor akadtunk rá egy kőbevájt vízvezeték-aknájára. Itt ismeretes Kámánczi János prior neve, 1492-ből: a kolostor eltömődött vízcsatornáját javíttatta meg. II. FÜGGELÉK Középkori vízvezetékeink tárgyi emlékei A középkor vízvezetője égetett cserép-, kátrányos vörösfenyő-, továbbá ólomcsöveket alkalmazott. A cserépcsöveket olajos habarccsal illesztették össze ; az ólomcsöveket forrasztották. Cserépcsőmaradványok kerültek elő a budai hegyekben, Óbudán, az esztergomi Szent János-kútnál s az előzőkben elmondott számos más lelőhelyen. A XV. század szívesen alkalmazta a bécsi, grafitos, bélyeges cserépcsöveket, a XVI. századtól pedig a belül mázas, jobb szigetelésű cseréphengereket. A Nemzeti Múzeum mellett Pécs, Budavár, Esztergom múzeuma őrzött meg legtöbbet e csőtípusokból. Budán, az Istenhegyi út egyik cserépcsőszakaszát in situ emeltük ki, 1950-ben. Kátrányos vörösfenyőcső-elemek Egerben maradtak meg leginkább. A budai ásatások során, mind Garády ásatásai, mind a későbbi várásatások, számos olyan vas-abroncsot hoztak felszínre, amelyek alkalmasint a már elkorhadt fenyőfacsövek egymáshoz illesztését szolgálták. Ólomcsővezetéket már Bonfini említ Budán. A budai ásatások során a várpalota délnyugati csoportja alatt felszínre is került egy ólomcső-szakasz, bronz elzáró-csappal; egyebütt azonban a háborúk fosztogatói, majd meg a XIX. század vascsövei kiszorították a középkori ólomcsöveket. A visegrádi királyi palota területén még Schulek János idejében került felszínre bronzból készült vízvezetőcső. A középkori cserépcsövek typológiai elkülönítése az ó- és újkori mázatlan cserépcsövektől, rendkívül nehéz; éppen ezért a jövőben fokozott gondot kell fordítanunk egy-egy régi csőszakasz kiemelésének minden régészeti mállékkörülményére ; múzeumaink cserépcsőelemeinek jórésze régészetileg semmitmondó. III. FÜGGELÉK A szövegben idézett irodalmi adatokon kívül tárgyunk szempontjából hasznos irodalom Agricola, G. : De re metallica, libri XII. Basel, 1556. Bélidor, B. : Architecture hydraulique. Paris, 1737 —1753. Besson, J. : Théatre des instruments et machines. Lyon, 1569. Braca, G. : Le machine. Roma, 1629. Errard de Bar-Le-Duc : Premier livre des instruments mathématiques et mechaniques- Nancy, 1584. Evrard, R. : Les anciennes distributions d’eau liégoises et les premiers tuyaux de fonte liégeois. (Én le journal ,,Les Vennes”, 1947. VIII—IX.) Ewbank : L’eau potable a travers les ages. Liege, 1951. Germain de Montauzan : La science et Part de l’ingénieur aux premiers temps de Pempire- romain. Paris, 1909. Germain de Montauzan : Les aqueducs antiques. Paris, 1897. Klemm, F. : Technik. München, 1954. Mahul, J. : Les tuyaux de plomb. (La Nature. 1937. XII.) Merckel, Kurt : Die Ingenieurtechnik im Altertum. Berlin, 1899. Ramelli : Dell’artificiose machine. 1588. Valturio da Rimini : De machinis. Urbino, 1472. Verantius, Faustus : Machinae novae. Velence, 1617. Vitruvius : De architectura. Lyon, 1586. Wahl: Traité de Pélévation des eaux. München, 1716. (E szedetet Jakab Árpád főmérnök szívességéből közöljük.)
