Badinszky László: Vak Bottyán kuruc tábornok (1933)

45 tosítására Bottyán 1708 tavaszán újra megerősítette a csenkei sáncokat. R célból összehajtatta a vidék föld­népét és a sáncok májusban el is készültek. Amint Bottyán megtudta, hogy Heister újból átcsa­pott a Dunán, be sem várva Esterházy azon kérelmét, hogy Heister ellensúlyozására újra törjön a Vágón át előre, Komárom és Gúta előtt megfigyelő csapatokat hagyva, egész hadtestével átkelt a Vágón. Hadaival Pozsonynál és Morvánál járt, Vágújhelyet színlelt ostrom alá vette, Pozsony város gulyályát elhajtatta. Nagyszom­bat után Szentgyörgy, Modor, Bazin városokat elfoglalta, majd a Fehérhegyeken túl levő falvak is behódoltak. Morva több helységére sarcot vetett ki. Bottyán ezen nagyszabású előretörése Heistert visszatérésre kényszerítette a Dunántúlról, ki azonban most már Pálffyt is magával hozta. Heister viszont Csallóközből a karvai sáncok ellen készült kitörni, egy­részt, hogy Bottyánt visszafordulásra kényszerítse, részint pedig azért, hogy Komárom és Esztergom között az összeköttetést újra helyreállítsa. Bottyán azonban ismerve a karvai sáncok erőssé­gét és bízva a Komárom előtt hagyott lovasságban, továbbra is a Vágón túl maradt. 3. A karvai (csenkevári) és nyergesújfalui sáncok lebontása. 1708 nyarán a kuruc főerő Sziléziába akart betörni, hogy Frigyes Vilmos trónörököst tegyék meg Magyar- ország királyává. E nagyszabású hadműveletre a kuruc erőket egyesíteni kellett. Bercsényi, mivel nem akarta szétforgácsolni és a karvai őrséggel is gyengíteni a kuruc haderőt, elrendelte a karvai (csenkevári) sáncok lebontását. A parancs ki­adásánál közrejátszott az is, hogy Bercsényi úgy látta,

Next

/
Thumbnails
Contents