Badinszky László: Vak Bottyán kuruc tábornok (1933)
44 őket. Ez a hires vállalkozás, valamint Ocskavnak ismételt becsapása Morvába is mutatja a csapatok kiváló vállalkozó szellemét. 2. Betörések Morvába. A császáriak fővezérének elfogatása után ismét a kegyetlen és magyargyűlölő Heister Siegbcrt lett a fő- parancsnok. Május elején Heister Sopronba sietett, majd hirtelen Kőszegre csapott és a külső várost teljesen kirabolta. Bottyán, hogy Kőszeg fölprédálását megbosszulja, átkelt hadaival a Vágón és három csoporttal betört Morvába. 8000 kuruccal elfoglalta Settin várát, az őrséget pedig kardra hányatta. Ezután zsákmánnyal bőven megrakodva visszatért a Vág mellé. Ugyanekkor a betörésre rendelt Ocskay szintén hasonló sikerrel harcolt. Bottyán morvái betörésének hírére Heister újra visszatért a Csallóközbe, hol a császári főerő a dán segélyhad megérkezését várta. Majd pedig, hogy Pállly rác hordáit is magához vonja, május végén újból a Dunántúlra kelt át. Bottyán június 2-án Újvárból írt leveléből tudjuk meg azt is, hogy régi ellensége, Kucklánder, Komáromban rekedt és most Esztergomba szeretne menni. Útlevelet kért tehát Bottyántól a sajátmaga és a felesége részére, mert az újra megerősített Csenkevár teljesen elzárta a Dunát. Az öreg katonának lovagias gondolkodását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy halálos ellenségének nejétől sem tagadta meg a kérelmet. Maga Kucklánder Komáromba szorult. Hiába próbálta meg a tarackokkal is felszerelt 24 komáromi sajka és öreghajó a folyamzárat áttörni, a támadás eredménytelen maradt. Ugyanis az esztergomi várbeli császári őrség portyázásának meggátlására és a Dunán való összeköttetés biz