Pifkó Péter: Töredékek a királyi városról - Városunk, múltunk 1. (2015)

sorban az itt lévő egyházi intézmények s a hozzájuk tartozó iskolák határozták meg. A népesség nagy részét a papok alkották, akik az érsekséghez és a káptalanhoz tartoztak. Ugyancsak itt laktak a prímási és káptalani hivatalok tisztjei, tisztviselői is. A vármegyei hivatalnokréteg egy része is a Vízivárosba költözött. Az itt élő iparosok többségét az érsekség foglalkoztatta. A pékek, szakácsok, szabók, szűcsök, csizmadiák és tímárok a papi személyzetet szolgálták.

A káptalani fennhatóság alatt lévő Szenttamás mezőváros hegyoldalra felfutó házaiban elsősorban iparosok éltek. Már a 19. század első felében a lakosság 14 százaléka zsidó volt, akik kereskedésből, a szegényebbek iparból tartották el magukat.

Elsősorban a természetföldrajzi tényezők határozták meg Szentgyörgymező mezőváros társadalmi ösz- szetételét, amely érseki tulajdonban volt. A hatalmas határral rendelkező község lakosainak 80 százaléka földművelésből élt. Az iparosok száma csekély volt. Olyan iparágakat találunk itt, amelyek a földműveléshez kapcsolódnak: kovács, nyerges, pintér, kádár. A Duna mellett molnárok laktak, a tavaszi hónapokban kivontatták malmaikat a folyóra, és a vízen őröltek. Az 1840-es évektől Szentgyörgymezőn üzemelt Oltósy Pál szipka- és botgyára, amelyhez jelentős meggyfatelepek tartoztak.

Az egyesítéskor a szabad királyi városban 1063, Szenttamáson 308, Szentgyörgymezőn 305, Vízivárosban pedig 163 házat írtak össze.

39