Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

vagy római korból fennmaradt castrumok romjai. Főként a rómaikori előzmények érdemelnek figyelmet, mivel a várak rendszerint jelentős forgalmú utak mellett épültek.

A középkori úthálózat a Dunántúlon római alapokon nyugodott, de fontos szerepet kaptak a vízi utak is. A nyugatmagyarországi régió várai az egykori Borostyánkő út vonalában helyezkedtek el. Ezek közül a soproni vár kutatása során bukkant fel az a jelenség mely, a korai sáncvárak körül a legnagyobb vihart kavarta. A soproni vár sánca az egykori római városfalra épült. A kutatók a sánc átvágása során, több helyen észleltek korabeli égésnyomokat, melynek hatására a faszerkezet a sánc belsejében is elhamvadt és a betöltött föld és agyag helyenként cserép keménységűre égett. Hamarosan megszületett az elmélet egy ősmagyar várépítési technikáról, mely szerint eleink a sáncba temetett fa elégetésével cserépvárat készítettek. Az elmélet nélkülözi a realitást, azonban az égés ténye vitathatatlan. Véletlen baleset vagy ostrom során való felgyújtás lehetősége kizárható, mivel ilyen nagyfokú átégés csak a tűz huzamos fenntartásával érhető el. Ezért csak a szándékos leégetés jöhet számításba, azonban ennek célja inkább a vár védőképességének megszüntetése volt, mintsem annak fokozása. Az átégés ténye még azt is jelzi, hogy arra nem sokkal az építés után került sor, mivel az elöregedő faanyag hosszabb idő után már nem képes meggyulladni a sánc belsejében.

A fa-föld konstrukció mellett találhatunk kőből épült várakat is. Ilyen volt Visegrád, Veszprém, Esztergom és Székes- fehérvár. A visegrádi ispáni vár egy római kori castrum helyreállításával készült, területe kb. 0,7 ha. A veszprémi vár a jelenlegi várhegy északi végében állt, területe kb. 1,2 ha. volt. Esztergom szintén egy római castrum alapjaira épült, területe kb. 4 ha. A vár a jelenlegi várhegy teljes területét

74