Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

Megváltozott a helyzet, amikor Gézához megérkeztek az első sváb kontingensek. Ezek zárt kötelékek voltak, melyek tagjait nem lehetett szétszórni a fejedelemség területén. Egyrészt így elveszett volna az alkalmazásuk hatékonysága, másrészt felszerelésük nem volt kompatibilis a magyarokéval. Egy tömbben kerültek letelepítésre, valószínűleg ilyen lehetett a nyitrai központ. A cél az volt, hogy a kontingens fönntartsa harcképességét mint kötelék, tehát a testőrség idegen vitézeivel szemben egy-egy vitéz vagy tiszt elvesztése már gondot jelentett. A nyugatiak szállásain kialakult az az infrastruktúra, ami a harcképesség fenntartásához szükséges volt.

Mikor kiterjesztette a hatalmát a meghódított területekre, István a nyugati hadszervezetet vette mintául. Ezzel egy nehézlovasságon alapuló haderő felállítását kezdte meg. Ez a folyamat már a svábok betelepülésekor megkezdődött, de kiterjesztésével csak Koppány legyőzése után számolhatunk. Ekkor a nehézfegyveres mag bázisai a Géza egykori szállásterületén működő helyőrségek voltak, melyek talán egy évtizedes múltra tekinthettek vissza. Valószínűleg folytattak kiképzést is, de jelentős létszámú kiképzett magyar állománynyal még nem számolhatunk. A meghódított területekre ezek a központok biztosítottak Istvánhoz hű, keresztény katonákat. Ez csak egy keret lehetett, tehát a parancsnoki állomány István régi katonáiból vagy esetenként olyanokból származott, akik a királynak esküdtek hűséget.

A vármegye központja általában a vár volt. Itt működött a terület közigazgatási központja, és itt voltak a katonai felszerelések raktárai is. A vármegye állománya a megye területén széttelepülve élt, területileg tizedekbe és századokba szerveződve, élükön a tizedessel és a századossal. A fentiekben vázolt katonai infrastruktúra egy térben létezett az egyházi, királyi és magánbirtokokkal.

65