Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)

„ Hol vagy István KirályP Téged népünk kíván!'’’ (Bozóki Mihály zirci énekeskönyve)

BEVEZETÉS

1083. augusztus 20-án nagy tömeg gyűlt össze a székesfehérvári bazilikában. A gyászmise ünnepi hangjait áhítattal vegyes várakozással hallgatták az emberek. Még ott rezgett a falak között az „ámen”, amikor a király és kísérete a padlóból kiemelkedő márványlaphoz lépett. A szolgák erős karja könnyedén emelte le a sírfedőt. A mélyben egy koporsó fájára vetődtek a fénysugarak. Néhányan leereszkedtek a sírba, majd percekig csak a szerszámok zaja hallatszott, míg eltávolították a koporsó fedelét. Először csak a kellemes balzsamos illatot érezték, majd a feltáruló látványtól meglepett kiáltás szakadt fel a torkukból. „Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő\ szinte olajjal kevert vízzel; benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok.”1 * István maradványait puha fehér gyolcsba burkolták, és már mint szent ereklyéket vitték Szűz Mária oltárához.

Néhány héttel korábban Nyitrán két zobori remete, Csa- nádon pedig Gellért püspök hamvait emelték fel hasonló körülmények között. Végül november 4-én a székesfehérvári bazilikában Imre herceg is a szentek sorába lépett. I. László király fontos politikai lépése volt ez, mellyel saját szenteket adott a magyarságnak.

Első királyunk szentté avatása az eseményt követő évszázadokban eleve meghatározta a Szent Istvánról alkotott ké1 Király László (szerk.): Hartvik püspök legendaszerkesztménye. In. István király emlékezete. Bp., 1986, Európa Kiadó, (a továbbiakban: IKE) 135. o.

5