Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)
SZENT ISTVÁN, A KATONA Mikor ezeket a sorokat leírom, a Magyar Köztársaság már a NATO tagja. Közel egy évtizede kezdődött az a folyamat, melynek eredményeként talán néhány éven belül kimondhatjuk, hogy a Magyar Honvédség kompatibilis más NATO tagállamok hadseregeivel. Sajnos, ez nem csak pénz kérdése. Sokszor hallhattuk, hogy nem a fegyverzeten múlik, hanem a katonák gondolkodásán. Meg kell ismerni a nyelvet, a vezetési rendszert, az alkalmazási elveket, át kell alakítani a katonai gondolkodásunkat, be kell fogadni a nyugati hadikultúrát. A X. század második felében hasonló folyamat játszódott le. István gyermekkorától kezdve tanulta a lovasnomád hadviselés fogásait. Kitűnően megtanult lovagolni, biztos kézzel nyilazni és ügyesen forgatta a szablyát. Géza vitézei, rokonai megtanították mindenre, amit egy nomád harcosnak tudnia kellett. Géza magával vitte a vadászatokra és a hadjáratokra. Az ifjú megszokta a harcot és a vér látványát. A lakomákon a regősök énekeiből megismerte a hős elődök életét és meghallgatta a vitézek hadjáratokról szóló elbeszéléseit. Nemsokára már apja mellett ült a haditanácsban és megtanulta a seregvezetés fortélyait. Nyolc évesen — a krónika szerint — találkozott Deodatus lovaggal, aki Adalbert püspök kíséretében érkezett Géza udvarába. Valószínűleg másodszülött itáliai nemes lehetett, aki örömmel lépett az ifjú püspök fegyveres kísérői közé, azt remélve, hogy ura oldalán majd birtokot szerezhet. Végül Géza országában lelt új otthonra és a fejedelemfi egyik nevelője lett. A kamasz korú István — akárcsak kortársai — fogékony volt minden új dologra. Már sokat hallhatott a nyugati lovagokról, és Deodatus révén megtanulta a nyugati fegyverek használatát. A gyakorlások során megszokta a pajzsot és a 45
