Négyesi Lajos: Szent István, a katona (1999)
és a közepükön lévő nyíláson át szíjjal sorba fűzték, majd további szfjazásokkal az egymás melletti sorokat is összefogták, s ily módon viszonylag könnyű és hajlékony páncélhoz jutottak. A pikkelypáncél négyszegletes lemezkéit tetőcse- répszerű illeszkedéssel a felső szélük mentén szíjazták fel a bőr- vagy textilingre, és a közepükön még egy-két szegeccsel rögzítették is. A lemezkés páncélok rövid vagy hosszú ujjú, nyakkivágásos, térdig érő nadrággal egybeszabott kezeslábas mintájára készültek. Az alsó lábszárakat széles bőrszalaggal tekerték körül, de ritkán már lemezkés harisnyát is hordtak. A fej védelmére lemezkés csuklya szolgált, az előkelők szűk szabású, fejhez simuló csuklyás bőrsapkát és ezen lemezsisakot viseltek. A pajzs mandula vagy csepp alakú, sima vagy domború felületű volt. A teste deszkából készült, melyet erős bőrrel borítottak és szegecsekkel erősítettek meg. Legszélesebb részük közepére, kúpos testű fémlemez pajzsdudort erősítettek. A hátoldalra szerelt pajzsfogantyúval tartották vagy tartószíjjal a nyakba akasztva hordozták. A közelharc fő fegyvere a közel egy kilogramm súlyú, csaknem egy méter hosszúságú kétélű kard lett. A Nyugat- és Eszak-Európában, a kijevi Oroszországban egyaránt közkedvelt fegyvert a nyolcvan-kilencven centiméter hosszú, a tövénél öt-hat centiméter széles kétélű egyenes penge jellemzi, amely a többnyire lekerekedően tompa hegy felé enyhén keskenyedik. Mindkét oldalán sekély vércsatorna fut, melynek szélessége elérheti a penge felét is. Ez nem csak a szúrásnál jelent előnyt, hanem könyebbé és erősebbé is teszi a pengét. A pengék egy része damaszkolással készült, rendszerint megtalálható rajtuk a pengegyártó műhely mesterneve (+ULFBERTH, +INGELRI). A pengével egy darabból kovácsolt markolatvas egyenes, és a penge középtengelyének 33
