Walter Gyula: Szent beszéd (1890)

25 —

■«sas

1

által Istennek éljen.»1 Ha azonban ez értelmében vesz- szük az életet, akkor annak benső rokonsága a vallással, egészen világos. Az élet súlyos küzdelem! És a vallás?! A vezér, a mely e küzdelemben óhajtott diadalra segít. Az élet nehéz feladat! És a vallás ?! A mester, mely e feladat egyedül helyes megoldására tanít. Az élet folytonos munka! És a vallás ?! Azon rugó, mely az ember akaraterejét állandóan czélirányos tevékenységben tartja. Az élet törekvés a legfelsőbb tökély után! És a vallás ?! Azon út, a mely e czélhoz legbiztosabban vezet, annak eléréséhez a legmegbízhatóbb iránypontokat jeleli.

E belső rokonsága, e szoros összeköttetése az életnek a vallással magyarázhatja meg a protestáns Quizot ezen szavait: «A vallás törvény, melynek mindenütt és minden időben érvényesülnie kell.» Vagy mint Kielmeyer, e század elején élt nagy természettudós mondja: «Ha az ember lelkiismeretének sugallatához hűen és azzal öszhangzóan cselekedni és erkölcsileg jó akar lenni, nemcsak kell, hogy elfogadja Istent, ki előtt legtitkosabb hajlamai és gondolatai is ismeretesek, aki elől semmit sem lehet eltitkolni, hanem szükséges az is, hogy benne keresse gondolatai, érzelmei és cselekedetei erkölcsi jóságának támaszát és biztosítékát is.»

Igen! A mi az anyagi világban a vonzerő, mely mindent fentart; ami a növény életében a nedv, mely nélkül elszárad; ami az állati testben a vér, a mely nélkül élni megszűnik, az az emberi életben — a vallás. Nem, A. H., sohasem lesz, nem lehet idő, midőn az istentagadás általános világnézetet képezne és a vallás elveszítené jogosultságát, vagy «meghaladott állásponttá» lévén, uralmát

&

xm1 Gal II. 19.

X