Walter Gyula: Szent beszéd (1890)

22

I

m

I

ban ezt tennünk nem lehet. Isten létét kellene u. i. tagadnunk, ha a vallás szükségességét akarnék elvitatni. De ki merészelné ezt ?!

Oly mélyen van e hit szivünkbe vésve, hogy nagyon helyesen mondja La Bruyére: «Nem tudom, megérdemlik-e az istentagadók a fáradságot, hogy nekik Isten létét bebizonyítsuk.»1 A vallás szükségességére nézve pedig tökéletesen igaza van Liechtensteinnek, midén igy szól: «A vallás szükségességének tagadását az álbölcs lángelméjüségnek tarthatja ugyan, de a valódi bölcs előtt balgaság az.»

Nem hivatkozom idevonatkozólag Á. H. a szent- irásra,2 nem a sz. atyák irataira,3 hanem egyedül a régi pogányokra, kiknek nyilatkozatai szintén kétségtelenül győzhetnek meg mindenkit arról, hogy a vallásosság hiánya, a vallás kevésre becsülése, a vallásbeli közönyösség a legveszedelmesebb bajok egyike. Erős meggyőződésük volt például a rómaiaknak, hogy — mint egy írójuk mondotta — «Semmi helyes, semmi okos dologhoz sem foghatnak az emberek, a halhatatlan istenek segélye nélkül.» Világosan bizonyítja a vallásosság szükségességét, annak fontosságát és horderejét a hires történész Livius is, midőn igy szól: «A jó fejedelem első kötelessége gondoskodni arról, hogy a vallás mindenekfelett tiszteletben tartassák.»4

A jelenkor nagy elméi is, minél mélyebben ha1 Les charactéres. Chap. 16.

2 V. ö. Zsolt. XIX. 2. — Rom. I. 19. — Zsid. III. 4.

3 V. ö. Sz. Ágoston. Vallomások. II le. 9. fej. 4. sz.

4 V. ö. Cicero. De Finibus. Lib. III. Cap. 11. — Plutarch. Ad- versus Colotem. Opp. Omn. Lipsiae 1724—32. Tom. X. pag. 626. — Plato. De legibus. Lib. 10.

1