Walter Gyula: Szent beszéd (1890)

I

toltak a természet titkaiba, annál világosabban és határozottabban nyilatkoznak Istenről és ezzel a hit, a vallás szükségességéről. Hogy csak néhányat emlitsek, Báhr, századunk egyik legnagyobb természettudósa e vallomást teszi: «Tagadhatlan, hogy egyedül az embernek van hite és a hit, a vallás szükségességének érzete a legkiáltóbb, a legmélyebbre ható különbség, mely közötte és az állat között létezik.» Edison pedig — ki ne ismerné nevét?! — igy szól: «Tisztelek minden nagy építőmestert, de legmélyebben tisztelem Istent, ki a legnagyobb valamennyi között.»

Bizonyítja a vallás szükségességét, valamint a vallás iránti hidegség, közöny veszélyességét a történelem is, midőn mutatja, hogy a vallással és a vele karöltve járó erkölcsiséggel emelkedtek, virágoztak, ezek hanyatlásával pedig sülyedtek, megsemmisültek a nemzetek. Nézzük csak Rómát! Mig Cicero büszkeséggel írhatta nemzetéről, hogy: «A spanyoloktól számra, a galloktól erőre, a karthágóiaktól ravaszságra, a görögöktől műveltségre nézve alantabb állunk ugyan, de mindnyájukat felülmúljuk jámborság tekintetében1»: addig az állam szerencsés és boldog vala. Kifelé hatalmas, tisztelt volt; a hon határai között pedig jólétnek és békének örvendett. Önfeláldozás, hazaszeretet és áldozatkészség dagasztá polgárainak kebelét. Alattvalói hűség, engedelmesség és hősi bátorság voltak lakosainak kiváló jellemvonásai. Tiszteletben tartották kölcsönösen jogaikat és sérthetlen szeretetben éltek egymás között. Erény és erkölcs virágzott körükben.

Néhány századdal később azonban, midőn megvetve vallásukat, a bűnök tiszteletére emeltek oltá1 Cicero. Oratio de haruspicum responsis. Opp. omn. Ed. Aug. Ernesti. Halae et Berolini. 1821. Tom. II. pag. 1085.

*

I