Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
54 A dorogi szénmedence bányászata az V-ös és VI-os haránti ereszkéket körszelvényben, fakockával biztosítják. Megkezdik VIII-as és IX-es aknák mélyítését, 1937-ben pedig már Xll-es aknát mélyítik. 1938- ban megnyitják XIII-as lejtősakna területét, a brikettgyárat kétszeresére bővítik, lepárló üzemet létesítenek. A létszámot is növelik. Az 1936—1940 közötti felvétel meghaladja a 3 ezer főt. A növekvő munkaerőszükséglet hatására a bányászok helyzete biztonságosabbá válik, hiszen egyre nehezebb az erőszakolt termeléshez szükséges létszám biztosítása. A bányákat ismét hadiüzemekké nyilvánítják, a bányászokat katonai parancsnokságok és hadbíróságok felügyelete alá rendelik, megtiltják munkahelyük elhagyását: indokolt esetben is legfeljebb más bányánál vállalhatnak munkát. 1940-ben a németajkú lakosság körében — a magyar hatóságok engedélyével — Volksbund és SS-agitáció, toborzás kezdődik gyenge sikerrel ugyan, de nem hatástalanul. 1940. október 7-én Salgótarjánban kitört a bányászsztrájk. Bérmozgalommal indult, de később politikai térre terelődött. A munkabeszüntetés gyorsan átterjedt úgyszólván az ország összes bányavidékére. Dorog és Tokod október 14-én tette le a munkát. A bányaterületre karhatalmi zászlóaljat vezényeltek, a lakótelepeket lezárták, a sztrájk vezetőit, a „rendzavarokat” letartóztatták, az idegeneket a csendőrség eltávolította. Dorogon 52 főt tartóztattak le (október 17-én). „Október 23.... A többi bányatelepen, kivéve Dorogot, fokozatos javulás tapasztalható. Október 24. Dorogra a karhatalmi munkák elvégzésére (füstöl a bánya) az erdélyi alakulatokból 400 fő bányász-katona beérkezett. Október 25. A helyzet Dorog kivételével tovább javult... Tekintettel azonban arra, hogy úgy a szemlélő elöljárók, mint a karhatalmi parancsnokok egyöntetű jelentése szerint a munkásság szociális helyzete feltétlen javításra szorul, szükségét látom annak, hogy mindazokon a helyeken, ahol a munkásság a katonai karhatalom ténykedésének hatása alatt a munkát újból vállalja, ezt azonnal a munkásság helyzetének megjavítását célzó kormányintézkedések kövessék. Vitéz Németh százados.” A sztrájk október 27-én, 7%-os béremelés kiharcolásával zárult és megegyezés történt a további béremelésre is. 1941. május 1-től 15%, december 1-től újabb 30% béremelés történt. 1941 után a széntermelés már folyamatosan csökken, jelentkezik a túlfeszített termelés, a háborús rablógazdálkodás hatása. A csökkenés nem látványos, de megállíthatatlan. A társulatok még építkeztek. Munkáslakásokat építenek Tokodon, Csol- nokon és Dorogon is. Ebben az időben a medence 38 lakótelepén már 5500 lakás van a bánya tulajdonában, mintegy 17 ezer lakossal. Épül XII-es akna, termelésbe léptetik az annavölgyi X-es aknát, bővítik az erőművet. Erőtlen kísérleteket tesznek egy föld alatti, olajtüzelésű erőmű létesítésére, amely a háború esetén is megmenthetné bányáikat az elfulladástól. A terv nem teljesült. 1944. március 19-én Hitler csapatai megszállják Magyarországot, hogy az ország minden erőforrását a háború céljára mozgósítsák. A széntermelés azonban az eddigieknél is határozottabban csökken. A bányaigazgatóságok munkalassítási akciókról, az üzemi viszonyok leromlásáról és a munkásság elégedetlenségéről számolnak be. 1944. augusztus 16.... Csendőri jelentés. „A dorogi szénmedencében dolgozó munkásság hangulata a rossz kereseti és ellátási viszonyok miatt nagyon nyugtalan. Vannak olyan több éves szolgálattal rendelkező nagy családú munkások, akiknek az átlagos havi keresete 200—236 pengő között mozog. Ebből ruházatra és egyéb életszükségleti dolgokra semmit sem tudnak fordítani. A zsírellá- tásra is panaszkodnak, mert csak margarint és műzsírt kapnak, ami több munkásnál gyomorfájást idézett elő. A tatai bányamedencében is nyugtalanság észlelhető. A munkások háromtagú küldöttséget választottak és annak közvetítésével a közeli napokban a szakmánybérek rendezését, a leszállási időpont megállapítását és fenyítések enyhítését fogják kérni az üzemvezetőségtől...” Tovább a tatabányaiak sem jutottak panaszukkal, október 15-én uralomra került a Szálasi-kormány és kiadta utasítását: a termelést teljes erővel folytatni kell — a szabotálok, sztrájkolok „felkonco- landók”. Megkezdődött a vesztett háború utolsó felvonása, az ország kirablása és elpusztítása. A mozgalmi harcokban edződött Dorog környéki bányászok legjobbjai közül sokakat elhurcoltak, koncentrációs táborokba küldték, megölték őket. A többieknek választaniuk kellett: alázkodjanak meg a hódítók és gyilkos csatlósaik előtt, tűrjék bányáik leszerelését, kirablását, vagy vállalják az ellenállás, akár a fegyveres ellenállás kockázatát. A bátrabbak az utóbbit választották. A munkalazítási, szabotálási akciók már a német megszállás első időszakában kibontakoztak, majd október 16-tól megteremtődtek a fegyveres harc feltételei is. Zgyerka János — aki az 1930-as évek végétől a bányászszakszervezet választmányi tagja, a Sárisáp környéki szervezetnek vezetője volt — hívta harcba elvtársait és az ő vezetésével lett Sárisáp a Pilis—Bakony környéki bányász partizánmozgalom egyik fő fészkévé. A partizánharc úgyszólván fegyver, felszerelés és minden külső segítség nélkül jött létre és erősödött meg medencénkben. A németektől zsákmányolt és a magyar katonáktól — civilruha és bújtatás fejében — átvett fegyverekkel végrehajtott akciók során — a frontvonalon áthaladva — kapcsolatot létesítettek és több hónapon keresztül sikeresen együttműködtek a szovjet hadsereggel.
