Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
38 A dorogi szénmedence bányászata Bányászmunka, bányászélet, munkásmozgalmak A kisüzemi korszakban A bányászat megindulása előtt a dorogi medence lakói szegény földművesek voltak — amikor voltak —, mert a 800 éves Dorog és vidéke gyakran volt elhagyott, néptelen terület. Mintegy 200 évvel Rückschuss bányanyitása előtt egy 1570-ben kelt török adóösszeírás szerint „Dorog puszta, Csolnokfalu közelében. .. lakatlan.” Nem volt más sorsa azonban Csévnek, Tokodnak, Mogyorósnak, Epölnek, Ddgnak, Sárisápnak, Tótnak, Nyergesújfalunak sem. Az élő falvak sem voltak sokkal különbek. Csolnokon 8, Kesztölcön 12 jobbágyporta állott. 100 év múlva (1670-ben) — bár a betelepülés már megkezdődött — az egész megyében nem találtak 2000-nél több embert. Csak 1683-ban, a párkányi, de mégin- kább 1685-ben a táti csatában legyőzött török had kivonulása után kezdődhetett meg területünk újra- népesítése. Ingyen föld, adómentesség várta a betelepülőket. Jöttek szlovákok, németek, szerbek és magyarok is. Földművesek, minden nemzetbéli szökött katonák, visszamaradt sebesültek (közöttük törökök is), ugyancsak szökött jobbágyok. Az önkéntes bevándorlás mellett céltudatos telepítés, toborzás is folyik, több-kevesebb sikerrel. így alakultak ki környékünk igen változatos nemzetiségű falvai. A betelepülők azonban csalódtak, nem találták meg vidékünkön azt a dús, termékeny „ígéretek földjét” amit reméltek. 1705 körül pedig őket is elérte az őslakosság sorsa. „Szó le nem írhatja, emberi nyelv ki nem fejezheti, mennyit szenvedett a nép a felkelés (a Rákóczi-szabadságharc) alatt a katonaság részéről. Mind a harmincöt Esztergom megyei község hol a kurucok, hol a császáriak beszállásolási helyéül szolgált. Sarcokat vetettek ki, a barmokat elhajtották, így a földeket nem művelhették meg. Éhség és járványok (pestis) pusztítottak. Herbeville és Rabutin tábornokok kirabolták a falvakat, majd felégették őket.” — írják Esztergom vármegye követei az 1711-es pozsonyi országgyűlés elé terjesztett emlékiratukban. Vidékünk ismét elnéptelenedett. Újra kezdődött a betelepítés és tartott közel félévszázadon keresztül, előnyben részesítve és támogatva a német ajkúak beköltözését. így vált Dorog 1720-ra (a megyében elsőként) tiszta német községgé. Az akkor alig 200 lakost számláló Dorognak elnémetesedése aligha volna számunkra fontos, ha ugyanakkor a medence többi településében is nem jutott volna túlsúlyba a német és a szlovák lakosság. így azonban feltétlenül fel kell figyelnünk a népesség megváltozására, hiszen a betelepülők egy része bányavidékekről, vagy azoknak közeléből származott és bizonyára sokan ismerték a bányamunkát is. E feltevés jogosságát alátámasztja, hogy a betelepülők saját hazájukban is szegény, sokat próbált emberek voltak. Aligha tévedünk tehát, ha a medence első bányamunkásait a német anyanyelvű új lakosok között keressük, akiket Rückschuss és az általa hozatott kislétszámú szakember-gárda német nyelven taníthatott meg mesterségünk ismereteire. Ezek az ismeretek nem voltak túlságosan bőségesek. Az egyszerű munkaeszközök kezelése sokkal inkább fizikai erőt és némi kézügyességet igényelt e kor kezdő vájárától, mint komoly szaktudást. Különösen érvényes ez medencénk oligocén telepeinek bányászatára, amelyben nem kellett még a vízveszély ellen küzdeniük, sújtólég sem veszélyeztette életüket és az „összenövő” fejtéseikben a tűzveszély is mérsékeltebb volt, mint később a vastag telepek művelése során. A kezdet szerencsés körülményei között elég volt, ha az első gyakorlatlan munkások megtanulták a jövesztés és a biztosítás alapvető módszereit. A medence szénbányászatának kezdetén a robbantási munka az érc- és sóbányászatban már mintegy másfél évszázados múlttal és tapasztalattal rendelkezett, de a darabos széntermelés piaci követelménye ennek a módszernek csak igen mérsékelt alkalmazását engedte meg. A szén jövesztésének legfontosabb eszközei az egy- és kéthegyű csákányok és a különböző méretű feszitő rudak voltak. A talppal párhuzamosan vágott rések és a függőleges, illetve az oldalakkal párhuzamos hornyok bizonyára elegendőek voltak a felszínhez közeli oligocén telep szenének lefeszítéséhez. Kétpados telepkifejlődés esetén a réseket a közmárga csíkok kivágásával készítették, így a szén szennyeződését és a réselésből származó használhatatlan szénpor mennyiségét is csökkentették. A robbantás szerszámait és munkamódszerét Delius Kristóf Traugott Bányatan-jából ismerjük. A selmeci Bányászati Akadémia professzorának 1773-ban kiadott tankönyve a Habsburg birodalomban egységesített bányászati munkákat írja le ugyan, de nem kétséges, hogy az általános módszerektől medencénk művelési technológiája sem térhetett el. Annyira nem, hogy a több mint 100 évvel később kiadott „Bányászati munkálatok” c. szabályzat is csak az újabb gépi berendezések bemutatásával tér el Delius tankönyvétől. A munkamenet, a robbantás szerszámai lényegében változatlanok.
