Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
20 A dorogi szénmedence bányászata A nagy részvénytársaságok bányászata (1890-1946) A vasútépítés megkezdése a tőke érdeklődését ismét medencénk felé fordította. Már a vasút megindulását megelőző években is növekszik a beruházási kedv, nő a termelés, bár a szenet még mindig csak üggyel- bajjal tudják elszállítani, értékesíteni. 1889-ben 19%-kal, 1890-ben pedig 52%-kal magasabb a szén- termelés mint 1887-ben. A fejlődés ezután nem túl gyors, de töretlen. Épülnek az új bányák, különösen az eocén területeken. Új bérlő is jelentkezik, a stájer Trifaili Kőszén- bánya RT (Trifailer Kohlenbergbau A.G.), amely a káptalan tokodi területének bányáiért kedvező bérösszeget és feltételeket kínál. 1893-ban létrejött a szerződés. A Trifaili RT. megszerezte a papnevelde tokodi, a főkáptalan dorogi és az érsekség bajóti területének szénjogát. Ezt a területet veszi át 1898-ban (dec. 23.) a Magyar Általános Kőszén- bánya RT., a medence egyik nagyvállalata. Ez az év a medence „újrafelosztásának” időszaka. A Kőszénbánya és Téglagyár RT. átengedi bányáit és jogait az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya RT.- nak, amely megvásárolta Annavölgy-Sárisáp községi területeinek szénjogát is. Kialakult a következő fél évszázad bányajogi térképe: A Magyar Általános Kőszénbányák RT. (MÁK) birtokolta a főkáptalan dorogi, a papnevelde tokodi és az érsekség bajóti területeinek szénjogát (az utóbbit később a Salgó szerezte meg). Az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya RT. bérelte Annavölgy teljes területét, valamint a vallásalapítvány csolnoki, a községi gazdák dorogi, és a vallásalapítvány mogyorósi területét. (Ehhez később még megszerezte a Tokod községi, a Csolnok községi és az érsekség bajóti területének szénjogát is.) Az Esztergomvidéki Kőszénbánya RT. művelt a tokodi gazdák (1896-tól) és különböző társaságok Csolnokon a szőlősgazdák területein. E két utóbbi vállalkozás azonban messze elmarad jelentőségében az előbbi két nagy mögött. A nagyobb területet bérlő Esztergom-Szászvári Kőszénbánya RT. természetesen célul tűzi ki az egész medence megszerzését. Erre már 1898-ban lehetőség kínálkozik, mivel a MÁK — bérletének megszerzéséért kifizetett 2,5 millió forintos és a fejlesztésre fordított 2 millió forintos költségei miatt — pénzzavarba kerül. Már a bérlet átadásának feltételeit is rögzítették, amikor — a szerződés aláírása előtt — a MÁK-nak sikerül tőkét szereznie, így jogosítványát nem adja fel, sőt a felajánlott területcserét (Ódorog és Ebszőny területének cseréjét) is visszautasítja, mivel nem tartja azokat egyenértékűeknek. Valóban nem is egyenértékűek! Érdekes az Esztergom-Szászvári Kőszénbányák RT. és Salgótarjáni Kőszénbánya RT. viszonya. Kapcsolatuk bemutatására az előbbi társaság első (1898. évi) rendes közgyűlésének jelentéséből idézünk: „Társaságunk alapításakor megállapodásra léptünk a Salgótarjáni Kőszénbánya részvény-társulattal, melynek értelmében nevezett társaság átvette társaságunk kereskedelmi és műszaki ügyeinek ellátását. A Salgótarjáni Kőszénbánya részvény-társulat a kereskedelmi és műszaki vezetést minden díj nélkül teljesíti; kárpótlásul (a hivatalnokok, szolgák díja, lakásbér, fűtés, világítás fejében) kap évi 12 000 korona átalány-összeget, a kereskedelmi és műszaki vezetés tekintetében pedig az Önök igazgatóságának határozataihoz van kötve. Minthogy teljes okunk van arra, hogy vállalatunk eddigi vezetésével a legnagyobb mértékben megelégedve legyünk, az 1902-ig terjedő megállapodást a Salgótarjáni kőszénbánya részvény-társulattal 1908. év deczember végéig meghosszabbítottuk és kérjük Önöket, hogy az erről szóló, Önöknek bemutatott szerződéshez jóváhagyásukkal járuljanak.” E szerződés világít rá arra az érdekes szituációra, hogy az Esztergom-Szászvári Kb. Rt. területén dolgozó szakemberek a Salgó alkalmazottjainak tartják magukat (mert azok is), a medence történetének írói pedig már 1898-tól Salgó érdekeltségnek tekintik az Esztergom-Szászvári Rt. bérletét, holott ennek jogait és bányáit csak 1925-ben veszi át ténylegesen a Salgó. A két nagy érdekeltség kialakult, vetélkedésük pedig kétségtelenül előmozdította bányászatunk műszaki-gazdasági fejlődését. A XIX. század utolsó éveiben ugyan még öt nagyobb vízbetörés (1894: Erzsébet akna 4 m3/p; 1896: „B”-akna 3,8 m3/p; 1896: Tokod, Kopriva ereszke 1,0 m3/p; 1898: Tokod „A”-akna 26,0 m3/p és 1898-ban ismét Erzsébet akna 24,0 m3/p) zavarja meg a medence életét, de a termelés fejlődése folyamatos. A századfordulóra elérik a 448 ezer tonnás éves széntermelést, ami több mint ötszöröse — a vasút megindulása előtti — 1899-es esztendő termelésének. Ez azonban egyelőre a csúcs is, melyet túlszárnyalni csak újabb 12 év elmúltával sikerül. Mielőtt a XIX. századot elhagynánk, meg kell emlékeznünk a századvég néhány fontos eseményéről. Ezek közül legtragikusabb az 1893. január 25-i bányatűz, amely a tokodi Vilmos akna 20 bányászának életét követelte. Az áldozatok között két 14 éven aluli gyerek is volt, ezért a céget ötven (50!) Ft bírsággal sújtotta a bányakapitányság. 1896 a tokodi altáró kihajtásának kezdő éve. Az első (a régi) altáró építése volt a nagy tokodi koncentráció kialakításának kezdete és bátran mondhatjuk, hogy a későbbi dorogi alagút létesítéséhez is ez adta az alapötletet. Sok újabb bánya nyílt. Csak az elmúlt század utolsó évtizedében 14 aknát telepítettek, köztük olyanokat, mint Samu, Erzsébet, Tömedék, „A”-, „B”-akna, Paula, Ebszőny stb. Samu aknát külön ki kell emelnünk. Éz volt az első aknánk, amelyhez
