Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981 (1981)
Bányászatunk története 21 normál nyomtávú vasúti iparvágány épült (1896). Üzembeállításától olyan nagy eredményeket vártak, hogy Annavölgyről ide helyezték a kerület igazgatóságát is, tehát ekkor lett (1904-ig, az akna ideiglenes felhagyásáig) Dorog a medence központja. Az akna közelében 176 munkás-, 14 altiszti és-9 tisztilakás épült (Dräsche telep). A Dorog község közbirtokosságának területének szénjogát még 1889-ben szerezte meg a Kőszénbánya és Táglagyár Társulat, amely (1891—94-ben) 3 aknát mélyített: a fával biztosított Samu, a falazott lég- és a szintén falazott Tömedék aknát. Samu aknát az akkori fogalmak szerint modern, gőzhajtású, 2 m3/p teljesítményű Regnier szivattyúval szerelték fel. 1901-ben — külön terrágium fizetésének kötelezettségével — az aknaüzemhez csatolták, a régi ódorogi műveletek során benthagyott területeket is. (MÁK bérletében levő főkáptalani terület.) Tömedék akna 1901-ben percenként 5 m3 hozamú vízbetöréssel elfulladt. Tömedék és Samu akna közötti vágatokat elgátolták, Tömedék aknát betömték, a vízelzárás azonban sikertelen volt. 1904-ben Samu aknát az átszivárgó 1,5 m3/p víz miatt ideiglenesen felhagyták és helyette 1905-ben a Kőszikla É-i tövében megnyitották az Árpád aknát és a csol- noki Auguszta aknát. Ez utóbbi lett a Társulat legjelentősebb széntermelő üzeme. (A Társulat helyi felügyelősége visszaköltözik Annavölgyre és 1911-ig onnan irányítják bányáikat.) A MÁK (az 1908-ban megnyitott Ágnes-akna kivételével) hosszú időre befejezte bányanyitásait. A régi és később (1920-tól) az új altáróra felfűzött szénmezői hosszú időre biztosították termelésük szintentartását. Kisebb-nagyobb vízbetörések gyakran zavarták ugyan művelésüket, de a külön mezőkre tagolt terület és a víznívó feletti jelentős szén- vagyon átsegítette bányászatukat az időszakos nehézségeken, működésük folyamata nem szakadt meg. Az egyre gyakoribb és egyre nagyobb mennyiségű vízbetörések mellett azonban a vastagtelepi fejtések kezdetleges tömedékelése is súlyos gondot hozott: a gyakori tűzeseteket. A költséges és kezdetleges kézitömedékelés nem volt képes megelőzni ezeket. E kettős veszély láttán a tőke bizalma megrendült, amihez nagyban hozzájárult, hogy a veszélyek leküzdését a szakemberek jelentős része is lehetetlennek tartotta. A tokodi, védőréteg nélküli területek gyakori vízbetörései kitűnő érvül szolgáltak és így különösen a MÁK érdekeltségű bányák fejlesztésének esélyét rontották. „Szerencsére akadtak a medence jobb sorsáért küzdelmet, áldozatot vállaló lelkes szakemberek, kik munkatársaik hivatásszeretetében bízva vállalták a tőkések meggyőzésének népszerűtlen feladatát, s azt szívósan el is végezték. A töke kizárólag kereskedelempolitikaifelfogásával szembeni ellenállást a medencén kívül állók alig tudják értékelni, de világosan áll azok előtt, akik az üzembeszüntetés rémét már átélték” — írja Székely Lajos Kossuth-díjas bányamérnök. A víz- és tűzveszély együttes fokozódása és a tőke visszahúzódása a század első évtizedében tehát már az „üzembeszüntetés rémét” állította ismét bányászatunk elé. A század első öt évében a széntermelés jelentősen csökkent, 1905-ben az 1900. évinek már csak 88%-át termelte a medence. 1906-ban, tatabányai tapasztalatok (1903) alapján a MÁK tokodi bányáiban bevezették az iszaptömedékelést. Az új eljárást (1908-ban) átvették az Esztergom-Szászvári Társulat bányái is. Még hosz- szú időbe telt ugyan, mire a megfelelő homok tömedékanyagot megtalálták és helyszínre szállítását megoldották, de elmondhatjuk, hogy a tűzveszély nem jelentett többé gyötrő gondot. A termelés is fellendült, a következő öt évben (1910-re) ismét elérték az évi 410 ezer tonnát. A fejlődés ebben az öt évben 18%, amiben természetesen komoly szerepet kapott az üzembe állított Auguszta és Ágnes akna is. 1910-ben a medence teljes termelését négy bányából szállították. Tokod-altáró és Ágnes akna mintegy 60 ezer tonnával, illetve Auguszta és Annavölgy 350 ezer tonnával szerepel statisztikánkban. Ezek a termelési adatok egyben a két cég nagyságát is jelzik. 1906-ra készül el a dorogi erőmű, növelhetik a bányák vízvédelmi berendezéseit. A villamosság- és a szivattyútechnika fejlődése hatalmas segítségnek bizonyult a víz elleni védelemben. Az erőmű azonban csak az Esztergom-Szászvári RT. bányáit látta el villamos energiával. Ez újabb lehetőség a MÁK bányáinak megszerzésére, de a társulat nem képes a mintegy 2 millió koronás vételárat biztosítani, így a medence egyesítésének kísérlete ismét eredménytelen. A XX. század második évtizedének tragikus eseményeiben rendkívül gazdag időszakát jelentős konjunktúra vezette be. Már a tízes évek elején jelentkeztek a növekvő szénigények, Európa-szerte folytak a háborús előkészületek. A széntermelés három év alatt 28%-kal növekedett, 1913-ban már meghaladta a félmillió tonnát (523 Et). A szén a háború folytatásának nélkülözhetetlen eszköze lesz, így 1916-ban a medence termelése már 555 Et, amelyből 74—26 %-os arányban részesednek az Esztergom-Szászvári, illetve a MÁK bányái. 1912. szeptember 25-én megkezdik és nyolcszori ismételt elfulladás után 1913. december 24-re befejezik Tömedék-akna víztelenítését. A rendkívül makacs, kitartó munka sikere most nagyon fontos volt. Az akna víztelenítésének, a fejtési terület visszaszerzésén kívül ugyanis volt egy alig titkolható célja is: a tőke bizalmának visszanyerése. Be kellett bizonyítani, hogy az elfulladt bánya újranyitható, és vízveszélyes környezetben is lehet rentábilis bányászatot folytatni. A bizonyítás sikerült, de talán az utolsó pillanatokban! Mindez akkor történt, amikor már csak négy évi termeléshez elegendő szénva-
