Balogh István: Szalkay László esztergomi érsek †1526 (1942)
73 Vin. FEJEZET. Az ember Igaz ítéletet alkotni egy emberről soha sem tartozott a könnyű feladatok közé, de kétszeresen érzi ezt a nehézséget az, aki Szalkay László egyéniségét elemezve akar erről a sajátosan érdekes életpályát befutott férfiúról történeti képet festeni. Nehéz e feladat, mert Szalkay személyében a renaissance új utakon járó, merész emberével állunk szemben. Ez az embertípus pedig Janus-arcot visel, és sokkal szövevényesebb, semhogy egy nézőpontból megrajzolható volna; hihetetlen ellentéteket egyesít magában, amelyeknek sokszor ijesztő találkozása valami különös, nagy vívódásokra és forrongásokra mutató vonást vés a kor gyermekének arcára. Szalkay László egészen korának embere, aki ifjúsága első éveitől kezdve a renaissance szellemét szívta magába, amelynek erényei és hibái egyaránt megtalálhatók egyéniségében. Ritka tehetségével még művelt körökben is csodált tudásra tett szert. Ez, valamint szívós jelleme, kitartása és alkalmazkodni tudó természete oly fegyverek voltak kezében, amelyeket ügyesen forgatva a legszebb pályafutásra lehetett kilátása. És ez a »jelentéktelen kis fekete ember« — ahogy őt Turn- schwamb leírja — valóban oly magasra emelkedett, hogy hatalma tetőpontján két országban is parancs volt a szava. Mindjárt pályája kezdetén magára vonta a figyelmet alapos humanista képzettségeivel. Irodalmi körökben mint elegáns poétát és szellemes rögtönzőt emlegették, aki későbbi rengeteg elfoglaltsága mellett is szívesen keresett enyhülést »az ineknek idessigiben«1) Két epigrammája is tanúskodik erről, mindkettő szellemes szójáték, Ussinus Velius verseskötetének elején. Az egyiket Mária nővérének, a dán királynénak halálára írta:2) 1) L. glosszái között tankönyvében. 2) Ábel—Hegedűs: Analecta nova. 460. 1.
