Gábris József: Mozaikok az esztergomi nevelőképzés történetéből - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 9. (1988
60 togatták a többi egyházi középiskolák műsorait és hívták meg azokat saját előadásaikra. Énekkaruk ugyancsak korán megalakult, mely a város közönségének is bemutatta több alkalommal tudását. Az 1935/36. tanévben az intézet 60 tagból álló énekkara a következő iskolai és nyilvános ünnepségeken szerepelt: "Október 6-án, az aradi vértanúk emlékezetén; november 19-én, Szent Erzsébet emlékünnepélyükön; december 5-én a tréfás Mikulás-esten; február 22-én a farsangi előadáson; március 14-én a hazafias és Liszt-ünnepélyükön; május 17-én a budapesti terézvárosi plébániatemplomban rádiósmisén; május 24-én az Actio Catholica- -gyermeknapon; június 13-án az évzáró ünnepélyen és egész év folyamán vasár- és ünnepnapokon a diákmiséken."^^ A harmincas években már jelen vannak az iskolán kívüli népművelő munkában, amely önálló tárgyként 1946-tól - a vallás- és közoktatásügyi miniszter 46.690. számú rendeletére - szerepel az V.. osztályban. Szavalatokkal, énekszámokkal vesznek részt a társadalmi szervezetek műsorain, ahol a város lakosságának szélesebb rétegei is megjelentek. Minden évben különös gonddal készültek a madarak és fák napjának a megünneplésére. Ekkor (május-június) az egész iskola kivonult a város környéki hegyekbe, és ott töltötte az egész napot. A program minden alkalommal kultúrműsorral kezdődött, melynek keretén belül a természetről, annak szépségéről írott verseket szavaltak a tanulók, melyek közt gyakran kapott helyet egy-egy diák- költemény is. Ugyanerről beszélt a szónok is, aki minden alkalommal diák volt. Felhívta társai figyelmét a természet, a madarak és a fák óvására, gondozására, a természet védelmére. A nap hátralévő részét növénygyűjtéssel, erdei sétával töltötték. Az intézet felett a közvetlen felügyeletet - a Katolikus Főtanfelügyelőségen keresztül - az egyházi főhatóság gyakorolta, az állami akarat tehát csak közvetítéssel - áttételesen - érvényesült. Nevelési elveit, gyakorlatát céltudatos, de sok vonatkozásban egyoldalú nevelésközpontúság jellemezte, melyben igyekezett megfelelni a kor polgári (világi) és egyházi elvárásainak. Nevelői felismerték és vallották, hogy "mi a jövő generációi nevelőit nemcsak tanítjuk, hanem neveljük is.1
