Zalka János: Magyarország primásának Arany-áldozata 1859. november 6-kán (1859)
77 V" A lombos Kárpátok árnyába ültettél, De gyökerünk szivedben rejlik, s onnét él; Mi el nem hervadunk : Orömkönyeinkböl im most is üdítő Harmat csillog rajtunk ! Oh boldog Simeon !... Miért is ne lennél ? Halántékod körül ott az ezüst-füzér ; S hattyú a te lelked ; E mai ünnepet ötven év hunytával Simeonként nyerted. Sejtem : a Szentlélek hogy ilyesmit súgott, Midőn felavattad e dicső templomot, Addig Isten képét Szemed meg nem látja, míg arany-ünneped Hajnalát nem éréd. Csak ez a különbség : az aggnak ölébe Isteni magzatát a szent Szűz tévé be : Míg JÉZUST MÁRIA Vagyis személyében e dicső, szent háza Most az ősztől kapja. Szived e nap telve édes örömmézzel Tán így is sovárgna: „Uram! most bocsásd e De itt nem engedünk ; Még nem szabad menned, nagyon szükséges vagy E hazának, s nekünk ! Te nemes termőfa, melyen ritkul a lomb, De a gyümölcs sok ezernyi arczczal mosolyg, S hajolvák az ágak: Ám a gyümölcs között uj lombok zöldéinek, S uj díszben virágak. Lehajlott ágaid oh szálljanak még fel ; S ne bántsa az őszi szél tépdelö kézzel Csak egy leveled sem : Hadd leljen nálunk is , gyönyört ha keresne E földön az Isten !
