Javaslat Esztergom sz. kir. rendezett tanácsú város bel- és külgazdaságának emeléséről (1897)

30 A szőlő- és hegyi utak fentartása szintén a gazdaság vezetőjének a dolga legyen. Itt legfeljebb csak mérnöki vélemény volna szükséges oly he­lyeken, ahol a viz rongálásokat csinál; tehát átereszek készítésénél, szerpen­tin utak létesítésénél, a lejtő alászállítási arányának kiszámításánál. Határozottan káros az a szokás, hogy a mezőőrök az általuk őrzött te­rületen keresztülfutó utak javításához használtatnak fel nem csak mint mun­kásfelügyelők, hanem kézimunkára is. Ez az intézkedés az őrzés rovására esik ; ebből származnak a mezei lopások, a túlszaporodott kihágások és a mezei őrnek jóhiszeműségére alapított feljelentései, a melyek következtében a közönség- és egyesek zaklatásoknak vannak kitéve. A mezei őrök használtassanak egyedül az őrzés teljesítésére és ameny- nyiben közszolgálatban állanak, köteleztessenek arra, hogy a határban, az utakon, a műtárgyakon történt változásokról a gazdaság vezetőjének jelentést tegyenek. Amennyiben a mezei őrökről megemlékeztünk, itt egyúttal egy gyöke­res módosítást óhajtanánk életbeléptetésre ajánlani: ez pedig abban áll, hogy jövőben mező- és hegyőrökül csak olyan egyének alkalmaztassanak, akik az ország valamelyik vinczellériskolája mellett felállított egy éves munkástanfo- lyamot sikerrel végezték. Jól tudjuk, hogy Esztergom szab. kir. városban ily kiképzett emberek nincsenek, de lehetnek. Ha a város e tekintetben a kato­naviselt, mégnem nős, vagy családos, a földmives osztályhoz tartozó embe­rekhez felhívást intéz és velük közli, hogy kitaníttatásuk állam költségen egy év alatt mibe sem kerülne, sőt mi több, még fizetést is kapnak, úgy [bizo­nyosra vehető, hogy jelentkezni fognak azok közül többen. A földművelés- ügyi kormányhoz ha ezek felvétele iránt a város közönsége a czél megjele- lésével feliratot intéz, úgy bizonyos, hogy az az ebbeli törekvést hathatósan fogja pártfogolni. És akkor, ha az állam által kijelelt helyekre a saját embereinket küld­jük, ahol azok végezni fognak és hazakerülve a városnál biztosított alkalma­zást nyernek; — elérjük azt, hogy a közvagyon őrzése a magának némi in- telligentiát szerzett emberek által biztosítottabb lesz ; de egyúttal azt is, hogy azok által — bár indirekte utón — culturmissiót teljesíthetünk .• mert ma­gukkal oly jártasságot, tapasztalatot fognak hozni, amely a földmives osztály eme osztálysorsosai által kétségkívül nagy eszköze lesz a haladásnak. Mibe sem kerül e terv kivitele s igy megkísérlése sem. — És ha egy- egy végzett emberünk nem is vállalna a városnál szolgálatot, hanem hely­beli szőlőbirtokos szolgálatába szegődnék, vájjon nem volna-e az hasznos dolog, hogy a város a közönség rendelkezésére, a gazdálkodás intensivitása érdekében, tanult embereket állított? 1 Vissza kell térnünk a város utczái, terei és utai rendezésének, illetve karbantartásának kérdésére. Itt oly követelményekkel állunk szemben, amelyek bármelyikének hiányos, vagy egyáltalán nem teljesítése a nagyközönség igaz­ságos kritikáját provokálhatja. Lehet nekünk kiváló szakbeli tudással, szé-

Next

/
Thumbnails
Contents