Javaslat Esztergom sz. kir. rendezett tanácsú város bel- és külgazdaságának emeléséről (1897)

26 Ily czélra tehát a határnak oly része volna megválasztandó, amelynek talajviszonyai a két szélsőség között állanak. Ugyanitt természetesen a talaj nedvességi viszonyaira is tekintettel kell lenni s egyúttal arra, hogy a fiatal csemeték növésükben pld. állandó szelek által ne gátoltassanak. A faiskola berendezésének első feltétele a víz, tehát öntözésre alkalmas kút ásatása, esetleg a területnek oly helyen való kiválasztása, a mely víz mellett fekszik. Talán mondanunk is felesleges, hogy ily czélra a szigetek valamelyike volna felhasználható; ott is csak azon rész azonban, a mely a Duna legmagasabb vízállása esetén sem lehet veszélyeztetve; ilyen hely pedig mind a négy szigeten van. Ha azután még azt hozzátesszük, hogy a faiskola a szigeteken minden károsodástól könnyebben megóvható, azt indo­kolni is felesleges. A létesítendő faiskolában nevelendő gyümölcsfajták megválasztása is fontos dolog; mert nem hagyható figyelmen kívül azon körülmény, hogy minden vidéknek más és más fajták felelnek meg. Itt tehát legelsőben a helyi viszonyainkhoz alkalmazkodó fajták szapo­rításáról van szó. Végre pedig arról hogy itt is szakértő kezelés szükséges, mert csakis így lehet a létesítendő faiskola több czél szolgálatában és így tehető jövedel­mezővé fentartója javára 1 A szölömívelés előmozdítása. Itt legelső és legfőbb követelmény a hegyközség megalakítása. A magas kormány vidékünk eme központjában már fel is állítja a tervezett szőlőtelepet, amely hivatva lesz jó példával előljárni és egyúttal a telepíté­sekhez szükségelt oltvány- és vesszőkészletet előállítani. És ez utóbbi pedig igen fontos dolog. Hiszen napről-napra saját kárunkra kell tapasztalnunk, hogy a magántermelőktől bevásárolt vesszők- és oltvá­nyok s különösen ez utóbbiak határozottan használhatlanok s így aki azok­tól vásárol — tisztelet a kivételeknek — csalódásában elfogult lesz minden újítással szemben. És ha állami szőlotelepünk lesz, ahol igényeink az is­mert lelkiismeretes pontossággal lesznek kielégítve: akkor bizonyos, hogy sző- lőmívelésünk újjá fog születni. És midőn a város közönsége készséggel bocsát e czélra nagy kiterje­désű területet, szükséges, hogy az arra beállított állami telep prosperálását to­vább is elősegítse. Szederfatenyésztés. Városunk lakossága hovatovább kezd megbarátkozni a selyemtenyész« tés eszméjével, mert az egyesek által tett kísérletek meggyőzték arról, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents